Skip to main content
Why-no-is-a-new-favourite-word

Miért a "NEM" a kedvenc szavuk?

1 perc olvasásFrissítve: november 24, 2016

A határok feszegetése

Kisgyermekünk elkezdte feszegetni a határokat? A „NEM!” lett mostanság a kedvenc szava? Talán korainak tűnhet, de ez minden bizonnyal egy nehéz időszak kezdete. Ideje elgondolkodni a fegyelmezés kérdésén. Szakítsunk rá időt, és beszéljük meg párunkkal, - illetve mindenkivel, akinek köze van a gyerek neveléséhez, - hogy hogyan kezeljük a gyermek negatív viselkedését. A legfontosabb, hogy a felnőttek következetesek legyenek!

A rosszalkodás kezelése

Kisgyermekünk rosszalkodása (mindenre ,,nem” a válasz, elfut, dobálózik, stb.) talán nemrégiben felszínre tört. Ez hatással van az etetésre, az alvásra, a játékra – összességében tehát minden olyan dologra, ami fontos kommunikációs csatorna gyermek és szülő között. Aktívan feszegeti saját határait, köszönhetően az újdonsült mobilitásnak, a tudatnak, miszerint az emberek és a tárgyak állandóak, illetve azon képességeinek, hogy már sokkal könnyebben manipulálhatja játékait és környezetét. A hisztirohamok meglehetősen gyakoriak ebben a korban, sok más nyíltan negatív és provokatív viselkedésformával együtt. Ebben az időszakban kritikussá válik, hogy a szülők fegyelmezni tudjanak. Ne felejtsük el, hogy legyünk következetesek a szabályokat illetően, ha pedig nagyon elszakad a cérna, vegyünk egy mély lélegzetet és forduljunk el a másik irányba!

További cikkek megtekintése
Slide 1 of 10
Stopping-toddler-tantrums
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

Hogyan állítható meg a hiszti?

Gyermekünk morogva ébred, mint egy ámos mackó? Tudd meg mi történik ilyenkor és mi az oka a zsörtölődésnek, illetve hogyan küszöbölhető ki ez a probléma!

Olvass tovább
how to help your child develop language skills
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

Hogyan segítsünk gyermekünknek a nyelvi készségek fejlesztésében?

Szeretnénk segíteni kisbabánk beszédkészségének fejlesztésében? Íme pár jótanács! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
how to help develop your babys motor development
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

Hogyan fejleszthető a babák motoros készsége?

Egy tárgy elérése, mászás és minden amit kezdetben a baba elsajátít. Ismerd meg a motoros készségek fejlődésének fő állomásait! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
How-children-learn-to-play-together
Kapcsolódó cikkek1 perc olvasás

Hogyan tanulnak meg a kicsik egymással játszani?

Bár ennyi idősen a kicsi még nem tud tökéletesen együtt játszani egy másik gyerekkel, mégis, a másokkal töltött idő alatt rengeteg új dolgot tanulhat meg.

Olvass tovább
3-tips-for-making-play-time-more-valuable
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

3 tipp az értékes játékidőhöz

Talán már bennünket is csábít, hogy számos játékot közösen kipróbáljunk; ebben a korban azonban a kevesebb egyértelműen több! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
Baby-development-18-to-21-months
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A babák fejlődése 18 és 21 hónapos kor között

Lenyűgöző időszak előtt állunk, ahogyan végignézzük majd kisbabánkat a járás, futkározás és játszás során. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
a guide to stomach aches and tummy troubles
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

Hasfájás és gyomorpanaszok - útmutató

A pocakfájás kellemetlen élmény az egész család számára. Kalauzunk segít a hasfájás leggyakoribb okozóinak beazonosításában. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
baby-firsts-when-do-babies-say-their-first-words
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A baba első: szavai

Nincs aranyosabb egy gőgicsélő kisbabánál. Vajon mire számíthatunk gyermekünk beszédkészségének fejlődésével és az első szavaival kapcsolatban?

Olvass tovább
buying-the-right-shoes-for-your-new-walker
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A megfelelő kiscipő kiválasztása az újdonsült tipegőnek

Milyen típusú kiscipőt vegyek? Egyáltalán, már kell a picinek cipőt hordania? S ha igen, milyen anyagból legyen? Íme a válaszok minderre!

Olvass tovább
Natural-sensitivities
Kapcsolódó cikkek4 perc olvasás

Gyermeki érzékenység

Szégyenlős a gyerek új emberek között, vagy bizonytalan egy új környezetben? Hogyan segíthetünk neki abban, hogy mindezt leküzdje?