Skip to main content
How-children-learn-to-play-together

Hogyan tanulnak meg a kicsik egymással játszani?

1 perc olvasásFrissítve: november 24, 2016

Gyerekjáték! A gyermekek egymástól tanulnak. Bár ennyi idősen a kicsi még nem tud tökéletesen együtt játszani egy másik gyerekkel, mégis, a másokkal töltött idő alatt rengeteg új dolgot tanulhat meg: hogyan osztozzon játékokon, hogyan igazodjon ki a többi gyerek viselkedésén és hogyan használjon különböző tárgyakat többféleképp, valamint, hogy jól szórakozzon a többiekkel.

A VERSENYTÁRSAK FÖLMÉRÉSE A tipegőket teljesen elkápráztatja más gyerekek jelenléte, hiszen sokat tanulhatnak egymástól. Elképzelhető, hogy gyerkőcünk teljesen figyelmen kívül fog hagyni minket, ha egy másik gyermek is a közelében van! Kutatások kimutatták, hogy ha összerakunk egy 12 és egy 24 hónapos babát, az idősebbik valószínűleg „ visszafejlődik” 15 hónapos szintre, míg a kisebbik meg „felnő hozzá”, így könnyedén tudnak majd együtt játszani. A játszótársak nagyon fontosak ebben a korban, akkor is ha játékuk még inkább párhuzamos, mint közös. Megfigyelhetjuk más gyerekek késleltetett utánzását gyermekünkön, valamint minden csöndes de komoly jelét a tanulàsnak. Rendezzünk játszó csoportot – 2 óra evéssel együtt a maximum ebben a korban amit a gyermekek „tanulgatós” játékkal tudnak tölteni.

További cikkek megtekintése
Slide 1 of 10
Stopping-toddler-tantrums
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

Hogyan állítható meg a hiszti?

Gyermekünk morogva ébred, mint egy ámos mackó? Tudd meg mi történik ilyenkor és mi az oka a zsörtölődésnek, illetve hogyan küszöbölhető ki ez a probléma!

Olvass tovább
how to help your child develop language skills
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

Hogyan segítsünk gyermekünknek a nyelvi készségek fejlesztésében?

Szeretnénk segíteni kisbabánk beszédkészségének fejlesztésében? Íme pár jótanács! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
how to help develop your babys motor development
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

Hogyan fejleszthető a babák motoros készsége?

Egy tárgy elérése, mászás és minden amit kezdetben a baba elsajátít. Ismerd meg a motoros készségek fejlődésének fő állomásait! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
how to help your child refine motor skills
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

Hogyan segítsük elő gyermekünk finommotoros készségeit?

A színezéstől az evőeszközök használatáig íme négy ötlet, melyek segítségével fejleszthető a gyermekek motoros készsége. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
3-tips-for-making-play-time-more-valuable
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

3 tipp az értékes játékidőhöz

Talán már bennünket is csábít, hogy számos játékot közösen kipróbáljunk; ebben a korban azonban a kevesebb egyértelműen több! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
Baby-development-18-to-21-months
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A babák fejlődése 18 és 21 hónapos kor között

Lenyűgöző időszak előtt állunk, ahogyan végignézzük majd kisbabánkat a járás, futkározás és játszás során. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
a guide to stomach aches and tummy troubles
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

Hasfájás és gyomorpanaszok - útmutató

A pocakfájás kellemetlen élmény az egész család számára. Kalauzunk segít a hasfájás leggyakoribb okozóinak beazonosításában. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
baby-firsts-when-do-babies-say-their-first-words
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A baba első: szavai

Nincs aranyosabb egy gőgicsélő kisbabánál. Vajon mire számíthatunk gyermekünk beszédkészségének fejlődésével és az első szavaival kapcsolatban?

Olvass tovább
buying-the-right-shoes-for-your-new-walker
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A megfelelő kiscipő kiválasztása az újdonsült tipegőnek

Milyen típusú kiscipőt vegyek? Egyáltalán, már kell a picinek cipőt hordania? S ha igen, milyen anyagból legyen? Íme a válaszok minderre!

Olvass tovább
Natural-sensitivities
Kapcsolódó cikkek4 perc olvasás

Gyermeki érzékenység

Szégyenlős a gyerek új emberek között, vagy bizonytalan egy új környezetben? Hogyan segíthetünk neki abban, hogy mindezt leküzdje?