Kúszás-mászás: az örökmozgó baba

Kúszás-mászás: az örökmozgó baba

Shelly Reese

Habár a járás gyermekünk fejlődésének igen fontos állomása, ez nem egyik pillanatról a másikra bekövetkező esemény! Csemeténknek a járás egy része azon készségek a természetes fejlődési folyamatának, melyek segítik felemelni a testét a földtől, hogy így elindulhasson.

Azt, hogy mennyi ideig tart ez a folyamat- és milyen irányt vesz- nehéz megjósolni, így az elkövetkezendő néhány hónapban folyamatos meglepetésekben lesz részünk.

Felkészülve arra a nagy önálló repülésre a földön, ami valószínűleg mindössze egy-két reszketeg, ferde lábas lépést fog jelenteni, kisbabánk számos motoros készséget fog mesteri szintre fejleszteni.

5-től 8 hónapos korig


Ebben az időszakban a legtöbb baba képes felemelni a fejét, miközben a hasán fekszik. Nem sokkal később pedig már fel is tudja nyomni magát a kezével és a mellkasát is elemeli a földtől. Megvan rá az esély, hogy csemeténk egyre jobban fogja élvezni a hason töltött időt, hiszen már körül tud nézni, hogy mi történik?

Mikor már kellően erős és megvan rá a képessége, el fog kezdeni ringatózni a hasán, a lábával rugdalózik és a karjait úgy mozgatja, mintha vízben úszna.

Valószínűleg képes lesz átgördülni mindkét oldalára, habár az időzítés változhat. Néhány kisbaba a gördülést a mászás egy jó alternatívájának tekinti.

7 és 10 hónapos kor között


Tartsuk a szemünket a picin: valószínűleg el fog kezdeni kísérletezni a mászással.

Néhány csöppség nem igazán az általános értelemben vett kézen és lábon való mászást alkalmazza. Csúsznak a hasukon, mint a kommandósok, a popsijukon iszkolnak előre, mackóként járnak a kezükön és a lábukon, rákjárásban haladnak hátrafelé és oldalra, vagy szimplán csak gurulnak.

Addig, amíg a baba testének mindkét oldalát koordinálja és egyformán használja mindkét kezét és lábát, addig minden rendjén van. Gyerkőcünk számára ez csak arról szól, hogy eljusson oda, ahová szeretne menni. Nincsenek bírák, akik a stílust pontozzák! Ebben az időszakban már el fogja kezdeni felhúzni magát álló helyzetbe és a bútorok körül fog járkálni (kapaszkodva, mikor megteszi az első lépéseket).

1 éves kor körül


Az első születésnap környékén gyermekünk valószínűleg megteszi az első önálló lépését. A legtöbb baba 9 és 16 hónapos kora között kezd el járni.

Ismert tény, hogy előbb meg kell tanulnunk járni, mielőtt futni kezdenénk. Ez ugyanúgy igaz a kisbabánkra is! A járáshoz erőre és egyensúlyra van szükség és a kicsinek el kell sajátítani ezeket a motoros készségeket, mielőtt elindulna.

Végül, óvakodjunk a más babákkal való összehasonlítástól; ha csemeténk kicsit lassabban teszi meg az első lépést, vagy a mászási módszer kicsit bután néz ki, akkor sincs okunk aggodalomra! Akár hason csúszik, mászik vagy kapaszkodva totyog, el fogja sajátítani a megfelelő készségeket ahhoz, hogy megtegye a következő nagy lépést.

Ez is érdekelhet: