Hogyan segítsünk a picinek az elindulásban?

Hogyan segítsünk a picinek az elindulásban?

Ellen Neuborne

Sok baba az első születésnapja körül kezd el először járni, s nehéz is már ebben az időszakban nem izgulni azon, vajon mikor teszi meg az első lépéseket. A legtöbb szakértő szerint a babák akkor kezdenek el járni, amikor készen állnak rá. Mi az amit mi tehetünk felkészítésük érdekében?

Sok hason töltött idő


Még a nagyon kicsi babák is elkezdhetik fejleszteni izomzatukat, mely végül a sétálás elkezdéséhez vezet. A pocakon egyensúlyozás erősíti a hátizmokat. Ez idő alatt tegyünk köré játékokat, hogy ne unatkozzon!

Játsszunk ülős játékokat!
Onnantól kezdve hogy babánk biztonságosan tud ülni, számos különböző játékkal fejleszthetjük egyensúly érzékét. Gurigassunk egy labdát előre hátra. Játsszunk olyan játékokat, amelyekkel arra ösztönözzük a babát, hogy vagy felénk, vagy egy földre helyezett tárgy felé előre kelljen hajolnia.

Ezek a játékok a mozgás által segítenek fejleszteni az egyensúlyozás művészetét. Ettől képes lesz fejét, karjait és csípőjét is mozgatni anélkül, hogy popsira esne.

Próbáljuk ki az asszisztált sétát!
Amikor a baba már meg tudja tartani állva saját testsúlyát, jöhet az asszisztált sétálás. Álljunk a baba mögé, emeljük föl és fogjuk meg mindkét kezét, majd segítsük neki sétálni! Ahogy fejlődik, engedjük el egyik kezét, és ösztönözzük a további mozgásra, ezáltal fejlesztve az egyensúlyozást és a lábak koordinációját!

Bútormóka
Onnantól kezdve, hogy a baba helyzetváltoztatásra képes, helyezzünk stabil bútorokat a környezetébe, hogy a szoba felfedezése közben legyen mire támaszkodnia! A mozdítható és törékeny tárgyakat távolítsuk el az összes alacsonyan fekvő felületről!

Amit nem szabad


Ne vegyünk sétasegítőket!
A sétasegítők – eszközök melyek segítenek a tanulás közbeni mobilitásban – komoly sérüléseket is okozhatnak. Még az újonnan tervezett, fékkel rendelkező széles modelleket sem ajánljuk.

Ne vásároljunk babacipőket – egyelőre!


A cipő csak onnantól kezdve szükséges, hogy a baba elkezdett járni. Amikor ennek is elérkezik az ideje, válasszunk puha, rugalmas anyagból készült lábbeliket, melyek elég helyet hagynak a lábujjak mozgatásának.

Ez is érdekelhet:

Pelenkák

Pampers Premium Care Pants bugyipelenka

5-csillagos bőrvédelem egy könnyen felhúzható nadrágpelenka formában.