Skip to main content
what-the-experts-say-how-to-help-your-baby-start-development-and-key-milestoneswalking

Mit mondnak a szakértők: Hogyan segítsük a picit a járás elsajátításában?

1 perc olvasásFrissítve: november 24, 2016

Deidre Uria

Mászás? Pipa. Tipegés? Pipa. Járás? Háát.. A baba egymás után küzdötte le a mérföldköveket az első évben, a legnagyobb kihívás azonban talán még várat magára: a járás művészete. Íme minden, amit tudni érdemes a sétálás megtanításával és az esetleges aggályokkal kapcsolatban.

Mikor fog elindulni?

Az első lépések megtétele nemcsak a baba akaratán múlik – izomzat, erő, egyensúly és vérmérséklet koordinációján alapszik. Ugyan a legtöbb baba már 7 és 13 hónapos kora között manőverezik a bútorok között, az első segítség nélküli lépések megtétele általában valamivel az első születésnap után történik.

Hogyan segíthetek a babámnak járni tanulni?

Amivel segíthetünk a baba egyik lábát a másik után helyezni:

• Egy biztonságos, játékoktól és zűrzavartól mentes környezet biztosításával; • Azzal, hogy méretarányos, az egyensúlyozást elősegítő toló-játékot adunk a babának; • A baba kezének megfogásával és a mögötte történő sétálással – ezáltal nő a baba önbizalma és egyensúlyérzéke; • Megfelelő mennyiségű gyakorlási idő biztosításával.

Gyermekünk összehasonlítása idősebb gyermekünkkel vagy egy barátunk babájával, kimondottan hátrányos lehet a fejlődés ezen időszakában. Ehelyett inkább támogassuk a haladás minden lépését, végtére is akkor fog elkezdeni járni, amikor már készen áll a dologra!

További cikkek megtekintése
Slide 1 of 10
5-ways-to-help-your-toddler-develop-motor-skills
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

5 módszer a motoros készség fejlesztésére

Noha már szinte készpénznek vesszük fejlődését, kisgyermekünk továbbra is keményen dolgozik azon, hogy megragadjon dolgokat. Íme 5 tipp!

Olvass tovább
5 ways to help your toddler start speaking
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

5 módszer arra, hogyan segítsünk a babának a beszéd elsajátításában

Ami a beszédet illeti, a tipegők számos dolgot hamar megtanulnak. Tippjeink segítségével elősegíthetjük a kicsik beszédkészségének fejlesztését.

Olvass tovább
baby-firsts-rolling-over
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A baba első: átfordulása

A babák nagyjából 7 hónapos korukban kezdenek el forogni minden irányba. Az alábbi tippek segíthetnek csemeténknek a kezdetekben. Tudjon meg többet!

Olvass tovább
baby-firsts-sitting-up
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

A baba első: felülése

Az önálló felülés fantasztikus teljesítmény a kisbabáknál. Tippjeink útmutatást nyújtanak abban, hogyan segíthetünk nekik az ülés elsajátításában.

Olvass tovább
3-tips-to-help-your-baby-feel-comfortable-around-strangers
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

Idegenek között is biztonságban és kényelemben

Noha nehéz lehet számunkra egy családtagra, vagy barátnőre bízni kisbabánkat, azonban neki sem egyszerű! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
4-items-to-help-your-baby-stay-happy
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

4 dolog a baba kényelméhez

Pár dolog, amire a baba kényelméhez és jókedvéhez szükségünk lehet ebben az időszakban. Tudjon meg többet és próbáld ki!

Olvass tovább
4 tips to get your baby talking
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

4 tipp, melyek segítenek a baba beszédkészségének fejlesztésében

Noha kisgyermekünk előbb fogja elsajátítani a beszédet, mint ahogyan azt gondolnánk, vannak bizonyos módszerek, amelyek segítségével segíthetünk neki ebben.

Olvass tovább
5-activities-to-help-your-baby-develop-
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

5 játékos- és fejlesztő tevékenység

Egyszerűen kivitelezhető ötleteink segítségével adjuk meg kisbabánknak a kezdő löketet testi és szellemi fejlődéséhez egyaránt! Tudjon meg többet!

Olvass tovább
5 things to expect when your baby learns to walk
Kapcsolódó cikkek3 perc olvasás

5 dolog amivel számolnunk kell, amikor kisbabánk elindul

Amikor gyermekünk hivatalosan is a Tipegők sorába lép, számos dolog egyszeriben megváltozik. Íme 5 olyan tényező, amivel mindenképp számolnunk kell!

Olvass tovább
3-ways-you-can-help-your-baby-reach-milestones
Kapcsolódó cikkek2 perc olvasás

3 módszer, melyekkel besegíthetünk a baba fejlődésébe

A kisbabák saját tempójukban fejlődnek, azonban mi magunk is sokat segíthetünk nekik ebben. Megmutatjuk, hogyan!