Hogyan kezeljük a megszakított alvás problémáját?

Hogyan kezeljük a megszakított alvás problémáját?

A baba megszakított alvása – Mi is ez?

A legtöbben valószínűleg úgy gondolunk az alvásra, mint egy ösztönre, és nem úgy, mint egy készségre. Végül is az alvás természetesen jön és nem kell rajta elgondolkoznunk, hogy bekövetkezzen. De ebben az életkorban gyermekünknek még tökéletesítenie kell a könnyű (aktív, álmokkal teli) és mély alvás közti sima átmenet képességét. Ez az oka annak, hogy a kicsi babák rendszeres időközönként mocorognak és zajokat adnak ki éjjel – amikor az egyik alvási fázisból a másikba váltanak, félig még felébrednek. Ezért aztán különösen figyeljünk oda rá, hogy gyermekünk teljesen ébren van-e és biztosan szüksége van-e ránk, mielőtt kiugranánk az ágyból éjszaka és elkezdenénk foglalkozni vele.

Gyakori felébredés

Lehet, hogy az alvást általában csenddel és nyugalommal kapcsoljuk össze, ám a kicsik éjszakája erősen különbözik még a miénktől. A kisbabák természetesen ébrednek fel néhány óránként többféle okból is. Az éhség a legnyilvánvalóbb ok, de mégsem egyedül felelős az összes elviselendő nyűgösködésért. Ebben a zsenge életkorban babánknak még meg kell tanulnia a könnyű és mély alvási fázisok közti sima átmenet képességét. Ezen kívül, az idősebb gyermekekkel vagy a felnőttekkel ellentétben még alvási idejének nagyobb részét könnyű, aktív, álommal teli alvással tölti, ami azzal jár, hogy időnként megrándul, zajokat kelt, felsír vagy akár szemét is kinyitja/becsukja. Így aztán gyakran tűnik ébernek olyankor is, amikor éppen kész lenne az álom egy mélyebb fázisába váltani. Sok szülő abban a pillanatban kiugrik az ágyból, amint gyermeke megrezzen. De állj! Várjuk meg, amíg biztosak vagyunk benne, hogy kisbabánk valóban felébredt és tényleg figyelmet igényel, mielőtt az ilyen alvásmegszakításra reagálnánk. Emlékeztessük magunkat arra, hogy gyakran pont az ilyen szülői beavatkozás az, ami felébreszti a babát, aki egyébként természetes módon váltott volna a mély alvás fázisába egy félig felébredést követően.

Mit szabad és mit nem?

Tehát legközelebb, amikor partnerünkkel azon vitatkozunk, kié legyen a hajnali 2 órakor esedékes „kirándulás” a gyerekszobába, győződjünk meg róla, hogy egyáltalán szükséges-e. Azzal, hogy a legkisebb zajra is azonnal kicsinyünkhöz rohanunk, csak arra tanítjuk, hogy az alvásba/alvásból való átmeneteket nem tudja egyedül kezelni. Amikor felébred egy kiadós alvás után, ne kapjuk ki a kiságyból abban a pillanatban, hogy kinyílt a szeme. Először hadd szokja meg, hogy ilyenkor játszhat kicsit és élvezheti az ébredést a fekhelyén. És ha már mindenáron be akarunk menni a kicsihez éjszaka, legalább próbáljunk olyan észrevétlenek maradni, amennyire csak lehet. Ha biztosak vagyunk benne, hogy kisbabánk nem éhes és nem kell tisztába tenni, ne vegyük fel. Próbáljuk inkább fejének gyengéd simogatásával és megnyugtató suttogással visszanyugtatni az álomba és azonnal békén hagyni, amint lecsendesedik. Hagyjunk neki esélyt arra, hogy kifejlessze az önálló visszaalvás fontos képességét!

Ez is érdekelhet: