Biztonságos alvás bárhol, bármikor
Melissa Arca
Minden szülő megtapasztalja, hogy néha a fektetés sem egyszerű feladat, mint ahogy az sem, hogy a baba egész éjszaka jól és biztonságban aludhasson. Az alábbi tanácsok segítségével biztosíthatjuk, hogy a baba biztonságban és jól aludjon.
1. A puha alvófelület helyett válasszunk keményet!
A legjobb, ha a kisbaba puha, párnás alvófelület helyett kemény matracon alszik! Vegyünk ki a kiságyából minden párnát, plüsst és puha ágyneműt, ami álmában a babára tekeredhet.
Talán úgy tűnhet, hogy puha ágyban kényelmesebben az alvás, ám a fulladásveszély kockázata is nagyobb. Ha a baba séta közben hordozóban vagy a babakocsiban elalszik, amint lehet fektessük át kemény felületre!
2. Ne öltöztessük túl!
A csecsemők akkor tudnak a legkényelmesebben aludni, ha egy réteggel több ruhát adunk rájuk, mint amit az adott szobahőmérséklet mellett mi magunk felvennénk. Ha a baba éjszaka izzad, csatakos a haja, piros az arca vagy a mellkasa, illetve sűrűn veszi a levegőt, ez mind arra utal, hogy melege van.
Ilyenkor vegyük le róla a fölösleges réteg ruhát, hogy a teste lehűlhessen, és állítsuk a szobahőmérsékletet olyan hőfokra, amely egy könnyedén öltözött felnőtt számára kényelmes.
3. Hátára fektetve altassuk!
Az első életévben mindenképp a háton fekve alvást javasoljuk! Persze amennyiben a csecsemő már képes önállóan oldalra vagy hasra fordulni, nem okoz gondot, ha éjszaka nem a hátán fekve alszik. Nincs szükség arra sem, hogy őrködjünk felette, és mindig visszafordítsuk a hátára!
Az alvás a kellemes pihenés ideje kell, hogy legyen. A fenti biztonsági tanácsok betartása révén mindketten nagyobb eséllyel élvezhetjük a jól megérdemelt pihenést!
Véleményezd ezt a cikket:
Oszd meg
Itt még többet olvashatsz erről Kisbaba
Csatlakozz a Klubhoz, hogy megkaphasd:
- PAMPERS KUPONOK
- ESZKÖZÖK ÉS KVÍZEK
- TIPPEK SZÜLŐKNEK