Étteremben a babával

Armin Brott

Amikor a kisbabánk alig múlt egy éves, a feleségem és én úgy döntöttünk, hogy ideje kimozdulnunk; így, egy régi kedvenc éttermünk mellett tettük le a voksot. Én, személy szerint sokkal inkább az a “vigyük a babát és majd meglátjuk mi lesz” típusú apuka vagyok, viszont a feleségem rendkívül aggódott, hogy mi lesz, ha a lányunk elkezd majd sírni és emiatt kellemetlenül kell majd éreznünk magunkat.

Ahogy a feleségem azt megjósolta, a vacsoránk teljes katasztrófa volt. Minden ami rosszul sülhetett el, az meg is történt. Az eset után másfél hónapra volt szükségünk, hogy elég bátorságot merítsünk egy második próbálkozáshoz.

Ezúttal viszont már felkészülten érkeztünk, habár még így is mindketten izgultunk egy kicsit a visszatéréstől. A lányunk, - aki sosem okoz csalódást, - felborított egy üveg vizet és beleharapott az asztalon lévő zsírkrétába, amit a pincér előrelátóan az a asztalra készített számunkra. De mindent összevéve, tudtuk, hogy a gondosan megtervezett vacsoránk végül is sikeres volt, mivel a mellettünk vacsorázó pár megdicsért minket és a mi jól nevelt gyermekünket.

Az étterem kiválasztása:

• Kerüljük a nyüzsgő és hangos helyeket, hacsak nem vagyunk benne biztosak, hogy a babánkat nem zavarja ez a fajta környezet • Hívjuk fel az éttermet és érdeklődjünk, hogy lehet-e babát vinni az étterembe és, hogy van-e elég etetőszék. • Ne ragaszkodjunk a puccos helyekhez: A fehér asztalterítők és a kristálypoharak olyanok a babák számára, mint a vörös lepedő a bikáknak.

Az étteremben:

• Keressünk egy kijárathoz közeli helyet: Előfordulhat, hogy gyorsan kell kivinnünk a babát az étteremből. • Ha a kicsi velünk eszik, ne felejtsük elhozni a bébiételét és pár extra kanalat arra az esetre, ha egy (vagy kettő) a földön landolna. • Ha a gyermekünk már tud járni, ne engedjük hogy meglátogassa mások asztalát, hacsak nem vagyunk benne biztosak, hogy az asztalnál ülők szívesen fogadják a kis látogatót. Számunkra aranyosnak tűnhet, viszont mások számára lehet idegesítő is, ráadásul a kóborló (és földön kúszó) babák kész aknamezőt jelentenek a pincérek számára. • Legyünk nagyon óvatosak ha a babát az ölünkben tartjuk. A gyerkőcök különleges érzékkel találják meg a legforróbb és legélesebb dolgokat, vagy azt, aminek a kiöntése a legnagyobb felfordulást okozza. • Ne várjuk el az éttermi személyzettől, hogy szórakoztassa a gyermekünket, mivel rengeteg más dologra kell odafigyelniük. • Ne érezzük megalázónak, ha gyorsan el kell hagyni az éttermet - a gyerekeknek gyakran vannak rossz periódusaik, és hangulatuk gyorsan átválthat nyűgösre. • Ne maradjunk ki tovább, mint a megszokott lefekvési idő, hiszen egy új hely éppen elég stresszes lehet kisbabánk számára!

Sütik elfogadása