Hogyan tanítsuk meg gyermekünknek az evőeszközök használatát?

Imádnivalóan cuki volt, ahogyan ez ételt először önállóan megfogta ujjacskáival – és persze tiszta maszat volt keze, arca, de még a padló is az etetőszéke körül.

Azonban amikor kis tipegőnk után még mindig a spagettiszálakat vakarjuk a falról, eljött az ideje a változtatásnak! Talán úgy tűnhet, ideáig soha nem fogunk eljutni, de bizony ez is eljön!

Két éves korára a gyermek fizikai képességei már lehetővé teszik, hogy megfogja az evőeszközt és a poharat. Ez persze nem azt jelenti, hogy a civilizált körülmények közt zajló étkezések minden esetben simán fognak menni: még ha már van is fogalma a picinek arról, hogyan kellene használnia az evőeszközöket, lehet hogy túl éhes, vagy fáradt lesz ahhoz, hogy küszködjön velük.

Íme néhány ötlet ahhoz, hogyan segíthetjük őt: Mutassunk jó példát! Noha nem mindig van alkalmunk a picivel együtt étkezni, azonban amilyen gyakran csak lehet, üljünk le mellé, hogy láthassa, hogyan használjuk az evőeszközöket. Nemsokára már utánozni fog bennünket!

Legyünk következetesek! Minden étkezésnél adjuk a kezébe a kanalat vagy a villát még akkor is, ha nem mutat sok hajlandóságot a használatukhoz! Előbb-utóbb megérti majd, hogy a nagyok bizony így esznek.

Ne erőltessük a dolgot! Ha végképp nem megy, ne erőltessük! Csak harcba fog átmenni az egész és a rossz hangulat az asztalnál ülőkre is átragad. Legyünk türelmesek és ragaszkodjunk a szokásokhoz! Mielőtt észbe kapnánk, egy igazi úriember és úrihölgy társaságában fogyaszthatjuk a vacsorát!

Sütik elfogadása