Tárgyak, melyekhez a babák ragaszkodnak

A harmadik gyermekemnek furcsa megkülönböztető jele volt: nem egy, nem kettő, hanem három takaróhoz is ragaszkodott egyszerre!.

Ezeket a babaholmikat, - bár nem túl kreatívan, - de elneveztük kék, sárga és zöld takarónak. Szerencsére mind a három elnevezést imádta!

Függetlenül attól, hogy merre ment, a takaróit mindig magával hurcolta. Eleinte nagyon cuki volt, mindenki teljesen meg volt bolondulva érte, hiszen ő volt a legkisebb gyerek. Azonban ahogy cseperedett, a plédekhez fűződő ragaszkodása egyre csak nőtt. Azt gondoltam, hogy idővel ezt kinövi, azonban ez háromszor olyan bonyolultnak ígérkezett, amikor eljött az ideje annak, hogy elhagyja ezt a fejlődési szakaszt.

Igazi ragaszkodás

Ahogy telt, múlt az idő, elkezdtem aggódni, mi lesz akkor, ha az első randijára is viszi magával a takaróit. Persze tudtam, hogy nem, de amikor egy aggodalmakkal teli szülő vagy, aki próbálja elválasztani gyermekét, az ő legkedvesebb játékának kérdése igencsak aggasztó lehet.

A takarók elkísértek bennünket a játszótérre és a boltba is – sőt még a nővére focimeccsére is. Idővel koszossá, kopottassá és elnyűtté váltak.

A védőnőnk megnyugtatott minket afelől, hogy nem a mi fiunk a földkerekség első gyereke, aki kicsit tovább kötődött a takarójához. Ami azt illeti, ez egy teljesen normális fejlődési szakasz az életében, ami biztonság érzetet nyújt számára és nincs semmi okunk arra, hogy ráerőltessük a komfortzónájának elhagyását. Ezek a dolgok általában stabillá teszik őket, azt mondta. És igaza volt!

Társadalmi nyomások

Az óvoda – és az ezzel együtt járó nyomás – főszerepet játszott a fiam „plédmániájának” leszoktatásánál. Ez egyik gyereknek sem jelent hosszú időt, hogy észre vegye a többi gyerek sem hord 3 pokrócot az oviba!

Emellett, mi is a férjemmel arra törekedtünk, hogy ne csináljunk nagy ügyet a takaró témából. Igen, roppant idegesítő volt, azonban próbáltuk nem észrevenni. A logikus az volt, hogy amennyiben ezek a babatárgyak a biztonságot jelentik a gyerek számára, a tiltás csak fokozná a nyugtalanság érzését, nem beszélve a függőség növekedéséről. Inkább hagytuk, hogy az óvoda nyújtotta hatás beteljesítse varázsát.

Amíg a fiunkat nem lehetett elválasztani a takaróktól, ezek a tippek segítettek nekünk megbirkózni ezzel az időszakkal:

Ne ragaszkodjunk ahhoz, hogy gyermekünk túl korán elengedje saját kis biztonsági tárgyát! Ez még több nyugtalanságot teremt.

Szabjunk laza határokat, ha kell!. Például, ahelyett, hogy végighurcolta volna a plédeket a piszkos játszótéren, mi bíztattuk gyermekünket, hogy hagyja biztonságos helyen mindaddig, amíg játszik!

Foglaljuk le a picit! Találjunk különféle megoldásokat arra, hogy a gyerek kezei mindig elfoglaltak legyenek! Például adjunk neki építőkockákat, ceruzákat rajzolni, vagy egy doboz kirakós játékot.

Szorgalmazzunk szeretettel! Adjunk neki öleléseket, amíg kinövi a ragaszkodást. A büntetésekkel ellentétben, a jutalmazás csodákra képes.

Mint minden szülő, mi is aggódtunk, hogy a fiunk takarói örökre vele lesznek. Mostmár tudjuk, hogy a kék, sárga és zöld takarók szeretete egyszerűen csak egy lépés volt az ő függetlenné válásának útján.