Szülői feladatok és a baba fejlődése. Nem szabad! A határok kijelölése.

Szülői feladatok és a baba fejlődése. Nem szabad! A határok kijelölése.

Suzanne Dixon MD, MPH

Azt akarjuk, hogy gyermekünk jól viselkedjen, és bár ez nem mindig egyértelmű, ő is ezt akarja! Sőt, amikor a fegyelem következetességgel és szeretettel társul, csöppségünk biztonságban érzi magát. De hogyan lehet ezt megvalósítani? Olvasd el cikkünket és megtudod!

Kevés dolog állítja nagyobb próbatétel elé a szülőt mint a kisgyermek fegyelmezésének kihívásai. Mindannyian azt szeretnénk, ha gyermekünk jól viselkedjen, de közben nem akarjuk elnyomni kreativitását és letörni bimbódzó önállóságát. Azt tapasztalom, hogy a fegyelem a gyermeknevelés azon területe, amelyben mindent megnehezítve benépesítenek a „gyermekszoba szellemei”. Ezt a kifejezést a jól ismert Selma Fraiberg, a gyermekek fejlődésével foglalkozó szakember alkotta meg azon gyermekkori emlékekre, múltbéli tapasztalatokra és berögzült gondolkodásmintákra utalva, amelyeket magunkkal viszünk felnőttkorunkba. Ezek a ‛szellemek’ a gyermeknevelést és a gyermek tanítását nagyban megnehezítik azért is, mert sokszor mondunk valamit, de legbelül mást érzünk és gondolunk.

Tanítás és tanulás

A ‛fegyelem’ szavunk eredetileg a ‛tanítani’ nem pedig a ‛büntetni’ jelentésű szóból ered. Célunk az, hogy gyermekünknek megtanítsuk a megfelelő viselkedést, az önfegyelmet és a mások iránti tiszteletet. Úgy vettem észre, hogy az a szülő, aki pontosan tudja mit akar megtanítani és észben tartja, hogy az adott fejlődési szakaszban gyermeke mit képes megtanulni, könnyebben alakít ki konkrét nevelési stratégiákat. A gyermek szemszögéből nézve, minél egyszerűbb az üzenet, és minél közvetlenebb a kapcsolat a cselekvés és a következmény között, annál könnyebb megtanulnia, hogy mik az elvárások.

Szerető korlátok

A közvéleménnyel ellentétben a gyermekek szeretik, ha fegyelmezik őket, de csak akkor, ha ez szeretettel és következetességgel párosul. Ha pontosan tudják, hogy mik a szabályok, és azt is, hogy mik a következményei, ha megszegik őket, biztonságban érzik magukat. Mivel tisztában van a korlátokkal, a gyermek könnyebben beleéli magát a játékba és a felfedezésbe. A legszorongóbb gyermekek, akiket a rendelőmben láttam azok voltak, akiket vagy ritkán, vagy következetlenül fegyelmeztek. Ezek a gyerekek össze-vissza rohangálnak, csúfolódnak, durván viselkednek, ütnek, csúnya szavakat használnak, vagy éppen próbára tesznek mindenkit, miközben keresik a korlátokat és valakit, aki ebben segítene nekik. A túl nagy hatalom ijesztő egy kisgyermek számára. De a szeretet után a korlátok azok, amelyeket gyermekünknek meg kell adnunk.

Az elismerés aranyat ér

A legtöbb gyermek azt akarja tenni, amit a szülei elvárnak tőle. A szülői szeretet és figyelem a legerősebb motiváció a világon és a gyermek mindent megtesz azért, hogy ezekben részesüljön. Problémák akkor alakulnak ki, amikor a szülő nem szentel elég figyelmet gyermekének vagy csak a negatív viselkedésre összpontosít és közben nem veszi észre azt a sok jót, amit gyermeke azért tesz, hogy örömet okozzon neki. A fegyelmezési gondok gyakran megszűnnek, amikor a szülő figyelme központját képes áthelyezni a pozitív dolgokra és szemet huny az apró csintalanságok felett. Az olyan jutalmazás, mint az édesség, a matrica vagy egy izgalmas program segíthet a viselkedés formálásában, de a leghatékonyabb a szülői elismerés, és az, amikor a gyermek azt érzi, hogy képes megfelelni az elvárásoknak. Ez a ‛belső jutalmazás’ a legértékesebb: arra ösztönzi a gyermeket, hogy büszke legyen magára és megfeleljen a következő kihívásnak.

Amikor a fegyelmezés nem működik

A szülők néha a gyermek fejlettségi szintjéhez és körülményeihez képest túl sokat várnak el. Íme néhány gyakran előforduló probléma, és lehetséges megoldási stratégiáik.

A szülői utasítás túl általános. Az olyan kérések, mint a "Viselkedj!" vagy "Légy kedves!" nem sokat jelentenek egy 10 év alatti kisgyermek számára. Ezért mindig pontosan fogalmazzuk meg, amit kérünk tőle. Például „Ne kiabálj!” vagy „Add vissza Bencének a kis teherautóját!”
Túl nehéz dolgot kérünk a gyermektől.
Kevés gyerek érti meg azt, hogy „Tegyél rendet a szobádban!" Azt már inkább, hogy „Szedd össze az építőkockáidat!" vagy „Tedd a koszos ruhát a szennyes kosárba!" A kisebb feladatok sikeres elvégzése után a gyermek készen áll a következőre.
Amikor gyermekünknek olyan fogalmakat tanítunk, mint a felelősség és a következmény, fontos tudnunk, hogy a gyermeknek szüksége van a cselekedete és a jutalom vagy következmény közötti közvetlen kapcsolatra. Ha a következmény sokkal a ‛bűn elkövetése’ után következik, a gyermek nem tanul belőle. Például, egy három évest értelmetlen a hét végén megjutalmazni a hét során tanúsított jó viselkedése miatt, mivel memóriája és időérzéke még nem elég fejlett ahhoz, hogy ezt megértse. Minél kisebb egy gyermek, annál közvetlenebbnek kell lennie a fent említett kapcsolatnak. Rögtön jutalmazzunk, például dicsérettel: „Nagyon ügyesen visszaadtad Alexnek az építőkockákat."
Túl nagy a gyermekkel szembeni elvárás.
A gyermek egészen kicsi korától tudja, hogy a „nem” azt jelenti, hogy abba kell hagynia, amit éppen csinál, de ha az eredeti cselekvést nem tudják másikkal helyettesíteni, túl nagy a csábítás. Például, a videó gombjai túl nagy csábítást jelentenek, hacsak nem adunk a kezébe valami hasonlóan érdekes dolgot, amivel elvonjuk róla a figyelmét.
Túl sok tiltás.
Ha a gyermek élete nem más mint tiltások sorozata, egy idő után érzéketlenné válik a tiltásra. A szülőnek fel kell állítani egy fontossági sorrendet, és nem szabad mindent egyszerre akarnia. Célszerű azokkal a szabályokkal kezdeni, amelyek életveszéllyel kapcsolatosak vagy súlyos testi vagy vagyoni kárt okozhatnak. Az evéssel kapcsolatos csatákat a szülő ritkán nyeri meg, és legtöbbször ugyanilyen értelmetlen az öltözködés miatt hadakoznunk.
A gyermek kimerült. Ne próbáljunk fegyelmezni, amikor látjuk, hogy gyermekünk fáradt, éhes, zaklatott vagy feszült. Többet érünk el, ha a gyermeket kiemeljük az adott helyzetből, megkapja, amire szüksége van (pihenés, harapnivaló, ölelés) és ezután próbáljuk meg újra a fegyelmezést.
A szülő kimerült. Amikor ingerültebbek vagyunk mint a gyerek, nincs rá sok esély, hogy bármit érdemben megtanítsunk. Ne erőltessük! A gyerekek meg fogják és meg is kell nekik tanulniuk, hogy a szülők érzelemmel reagálnak viselkedésükre – az arckifejezésünk, hangunk és viselkedésünk alapján értik meg környezetük cselekedeteikre adott válaszait – de legyünk óvatosak, amikor azt érezzük, hogy könnyen elveszíthetjük türelmünket. A túlzott érzelmi reakciók a szülőt és a gyermeket egyaránt megviselik, és később megbánjuk, amit mondtunk vagy tettünk.

Gyakran Ismételt Kérdések, amelyekre a Pampers gyermeknevelési szakemberei válaszolnak

K: Iker fiaink 18 hónaposak. Egyikőjük sem engedi, hogy megmossuk a fogukat. A nagyobb fogai már elkezdtek szuvasodni, pedig minden nap kapnak fluoridot. Mit tegyünk?

V: A második életévben gyakran felmerül a szülői tekintély kérdése. Fontos támogatni a fiúk önállósodási törekvéseit, de az egészséget érintő kérdésekben legyünk határozottak. Ha mindkét szülő következetes és szigorú a fogmosással kapcsolatban, és nem kezd tárgyalásba az ügyet illetően, a fiúk el fogják fogadni az általunk diktált rutint. Engedjétek részt venni őket azzal, hogy ők nyomhatják a fogkrémet a fogkefére, vagy ők választhatják ki a fogkefe színét, de az fel sem merülhet, hogy ők dönthetnek a fogmosás tényéről. Minél kevesebbet magyarázunk, annál jobb. Legyünk határozottak: ennél nagyobb horderejű kérdésekkel is szembesülünk majd! A gyerekek nagyobb biztonságban érzik magukat, ha előre kijelölt korlátokra tudnak támaszkodni . Az viszont frusztrálja őket, ha azt érzik, hogy a szabályok változnak vagy megbeszélés tárgyát képezhetik, esetleg túl sok hatalmat kapnak szüleiktől. - Suzanne Dixon, MD

K: 3 éves kisfiam nem hajlandó az autósülésben maradni. Valahogy mindig kimászik belőle. Minden reggel hatalmas perpatvart csap oviba induláskor, amikor nekem pedig munkába kell mennem. Megőrülök! Kérem, segítsen!

V: Az autóban való biztonság olyan kérdés, amiben nem köthetünk kompromisszumot, és minimalizálnunk kell a gyerekkel erről folytatott ‛tárgyalást’. Az ülésben kell maradnia, ezért állítsd a lehető legszorosabbra, de csak annyira, hogy még kényelmes legyen. Néhány érzékenyebb bőrű gyermek jobban szereti, ha a szíjat bevonjuk filccel vagy velúrral. Az ülést úgy állítsd be, hogy a gyerek ki tudjon látni az ablakon. Nézd meg, hogy nem süt-e a szemébe a nap; ha ez okoz gondot, szerezz be egy ablakba helyezhető árnyékolót. Találj ki valami ösztönző dolgot, pl. egy olyan játékot, amivel csak az autóban játszhat, vagy egy zenelejátszót, esetleg kézben tartható elektronikus játékot. Tartsd a kesztyűtartóban, és csak akkor vedd elő, ha kisfiad az autósülésben marad és nem hisztizik. Állj meg az autóval, akárhányszor kiszáll az ülésből, akkor is, ha ezt első alkalommal százszor kell megtenned. Ne magyarázkodj, hanem gyorsan tedd vissza az ülésbe. Ha következetes határozottsággal jársz el, meg fogja tanulni, hogy a helyén kell maradnia. Reggel indulj el hamarabb, és ne idegeskedj, amikor bevezeted az új, szigorúbb módszert. Előző nap röviden mondd el neki, hogy holnaptól másként lesz. Szerepet játszhat a kialakult helyzetben az is, hogy mindketten küzdötök a reggeli búcsú miatt. A rendszeres veszekedés azért is kialakulhat, mert mindketten szomorúak vagytok, hogy el kell válnotok egymástól. Lehet, hogy tudja: az autósüléses ‛balhéval’ meghosszabbíthatja a veled való együttlétet és intenzív figyelmet kap tőled, még akkor is, ha nem vagy kedves. Reggelente adj magatoknak több időt, és találj ki egy rövid rituálét, amit mindketten vártok és biztonságosabb, mint az autóban való veszekedés. A nap végén való találkozást tedd különlegessé. Először ‛találjatok újra egymásra’, és csak aztán foglalkozz a vacsorával és a házimunkával! - Suzanne Dixon, MD

K: Hogyan szoktassam le 19 hónapos kisfiamat az ételdobálásról? Amikor ismételten és velem dacolva dobálja az ételt, általában elveszem előle a tányért és megmondom, hogy nem fog enni kapni, amíg be nem fejezi.

V: Úgy tűnik, hogy mindketten félreértitek a kisfiatok viselkedését és akaratlanul is megerősítitek azt. Ilyen korban minden gyermek játszik az étellel; ez a világ felfedezésének egyik módja, és nem a szülővel való dacolás. Mintha több figyelmet kapna tőled a kisfiad, amikor dobálja az ételt. Fontos, hogy még a kiabálással is megerősíthetjük a viselkedését, hiszen így is garantáltan ‛elnyeri’ figyelmünket. A problémádat két lépcsőben kell megoldani: először is, szentelj sok figyelmet neki akkor, amikor szépen eszi az ételt és nem dobálja. Dicsérd meg, hogy milyen ügyes és milyen nagyfiú. Ha eldobja az ételt, csak annyit mondj: "Nem dobáljuk az ételt." Ezután 15 másodpercig ne foglalkozzunk vele. Így hamar megtanulja, hogy több figyelmet kap, ha nem dobálja az ételt. - Lawrence Kutner, PhD, klinikai pszichológus

K: Kislányom hamarosan 10 hónapos. Hogyan kell fegyelmezni egy ilyen korú gyermeket? Hogyan tanítsam meg neki, hogy ne nyúljon a dolgainkhoz? Attól félek, ha nem tanítom meg neki most, 2 éves korára már késő lesz. Jól gondolom?

V: Kislányod számára nagyon fontos, hogy megfoghassa a dolgokat, hiszen ezáltal tanul a világról. A célunk az, hogy ne sértse meg magát valamivel vagy ne tegyen tönkre valami értékes dolgot. A legcélravezetőbb megoldás az ‛akadálymentesítés’. Akármennyit beszélhetünk neki, ilyen idős korban nem lesz hatása. Ha nem akarod, hogy hozzányúljon a drága kristályvázához, egyszerűen tedd el egy magas polcra, ahol nem éri el. Ha nem akarod, hogy leessen a lépcsőn, szerelj be egy lépcsőrácsot. Ahogy kislányod egyre érettebb lesz és megérti cselekedetei következményét, te is másként állhatsz a fegyelmezés kérdéséhez. Ne felejtsd: a fegyelmezés középpontjában a tanulás és nem a büntetés áll. És fegyelmezés az is, amikor gyermekünket a jó viselkedésért megjutalmazzuk. - Lawrence Kutner, PhD, klinikai pszichológus

K: 19 hónapos kislányom arcul üt és azt mondja „nem”, amikor nem adom meg neki amit kér. Normális dolog ez egy ilyen idős kisgyerektől?

V: Bár sok kisgyermek kifakad, amikor frusztráltnak érzi magát, ez nem jelenti azt, hogy tolerálnunk kell ezt a viselkedést. Mondd neki , hogy „Nem ütünk!" És ne üss vissza! Azzal csak rontasz a helyzeten. Ne feledd, hogy nem azért ütött rád, mert haragszik vagy valami rosszat tettél, hanem azért, mert nem tudja kordában tartani a benne dúló érzéseket. Maradj nyugodt! így lehetőséget adsz kislányodnak is, hogy lehiggadjon. Sok ilyen korú gyereknek, akinél ‛elpattan a húr’, segít, ha néhány másodpercig úgy átkaroljuk, hogy ne üthessen még egyszer. Az is megoldás lehet, ha eltereljük a figyelmét, amikor látjuk, hogy felizgatja magát. Ahogy egyre nő, egyre inkább képes lesz kordában tartani erőteljes érzéseit. - Lawrence Kutner, PhD, klinikai pszichológus

K: 18 hónapos kisfiam mostanában elég gyakran megüti a kortársait. Nem olyan erősen, hogy fájjon nekik. Igazán így akar belőlem negatív figyelmet kikényszeríteni. Fogalmam sincs, hogyan kezeljem ezt. Hogyan reagáljak, amikor az utcán csak úgy odasétál egy idegenhez és megüti? Van egy idősebb, 2 éves gyermekem is, ezért nem sétálhatunk mindig el, mert ez vele szemben nem lenne igazságos. Kérem segítsen! Fogalmam sincs mit tegyek.

A: Nagyon frusztráló az általad leírt helyzet, bár nem ritka eset, hiszen 18 hónapos kora körül sok gyermek fizikai megnyilvánulásokkal kommunikálja érzelmeit. Jól látod, hogy valószínűleg a figyelmedet akarja magára irányítani (bár ő maga ezt nem ‛negatív figyelemnek’ éli meg). Az ilyen idős gyermekek nagyon egocentrikusak: szerintük minden értük történik, mindenre és mindenkire csak a saját szemszögükből képesek nézni. Ez nem önzőség, hanem korlátozott világlátásuk megtestesülése. Próbáld külön megdicserni, amikor ütés nélkül kommunikál másokkal. A helyes viselkedésért kapott jutalom által többet tanul, mint a helytelen viselkedésért kapott büntetésből. Ne vidd társaságba, amikor tudod, hogy alvásra van szüksége vagy túl éhes ahhoz, hogy nyugodtan viselkedjen. És próbálj meg minden nap egy kis időt csak neki szentelni, csak vele játszani. Mutasd meg neki, hogyan kell gyengéden másokhoz érni, amikor pozitív érzéseket akarunk feléjük kifejezni. Légy türelmes! Hamarosan fejlődik a beszédkészsége, amely majd számára is könnyebb kommunikációt tesz lehetővé. - Peter A. Gorski, MD

K: A kisfiam 14 hónapos és szörnyű hisztit csap, amikor nem kapja meg amit akar: földhöz vágja magát vagy mindenkit megüt, aki a közelében van. Segítsen! Mit tegyek, hogy véget vessek ennek a szörnyű viselkedésnek?

V: Az általad leírt hiszti mindenki türelmét próbára teszi. Mégis, egy 14 hónapos gyermek számára ez az egyik legjobb módja annak, hogy tudassa velünk: ő csak azért is élvezni fogja, amit csinál, vagy csak azért sem akarja tovább csinálni, esetleg melege van, fázik, éhes, jól lakott, unatkozik, fáradt, vagy el akar menni valahová. A nyelv fejlődésével az elkövetkező kb. 6 hónapban gyermeked egyre diplomatikusabban fogja kifejezni szükségleteit, vágyait. Most győződj meg arról, hogy nem veszélyes-e amit csinál, aztán vedd fel és játékosan tereld el a figyelmét, amolyan ‛éneklős’ hangon nyugtatva őt, és ajánlj neki egy jó elfoglaltságot. Ismerd meg saját korlátaidat is! Ha kimerült vagy (és legszívesebben te is hisztiznél), keress valakit, aki ki tud segíteni. Kíváncsi lennék, hogy a kisfiad nem egy könnyen felizgatható, drámai személyiség-e. Mert ha igen, akkor valószínűleg akkor is ilyen intenzív, amikor veled együtt kacag. Lehet az a típus, aki idővel intenzivitását vezetőként majd sikerrel kamatoztatja. - Peter A. Gorski, MD

K: 23 hónapos kisfiam két hónapot töltött nagyszüleivel, akik elkényeztették figyelmükkel. Azóta tőlünk is állandó figyelmet követel, és nagyon akaratos. Amikor határozottan kijelentünk valamit, a hátára dobja magát és a fejét a földbe veri. Nem tudjuk megvárni míg lecseng a történet, mert úgy tűnik soha nem fog véget érni. Vigyük el szakemberhez vagy ‛csak’ a dackorszak zajlik így nála?

V: Kisfiatok a fejlődés normális útján halad. Ilyen idős gyermekek – sőt idősebbek is – elég gyakran dührohamot kapnak amikor frusztráltak. Verbális kifejező készsége fejlődésével ezek a jelenetek is ritkulnak majd. A legfontosabb most az, hogy ne sértse meg magát hiszti közben! Próbáld meg felvenni és biztonságos helyre vinni, majd nyugtasd meg. Akármit csinál, ne add be a derekad a követelésének, mert hamar megtanulja, hogy hisztivel mindent elérhet. Úgy tűnik, hogy most keresi a te és a saját határait és egy ördögi körbe kerültetek. A figyelmedet követeli. Mivel attól félsz, hogy elkényezteted, nem adsz neki figyelmet. Ettől ő frusztrált lesz, és még többet akar. Most inkább szánj rá elég figyelmet – ölelgesd, játssz és beszélgess vele, hogy biztonságban érezze magát. Ha megtagadod tőle, még többet akar majd. Amint megkapja a plusz figyelmet és biztonságot, nem lesz olyan követelőző. Még az is megeshet, hogy így kevesebb időt kell töltened a rá való figyeléssel, mint amikor egymással küzdöttetek. Remélhetőleg mindenki jobban érzi így magát és a hisztik száma is csökkenni fog. - Lawrence Kutner, PhD, klinikai pszichológus

K: A 22 hónapos kislányomat még szoptatom. Napi 2-3 alkalommal szopizik, amikor otthon vagyunk, általában a napközbeni alvás és az esti lefekvés előtt. A gondom az, hogy (néha fennhangon) követeli a tejcsit, amikor nyilvános helyen vagyunk. Van erre megoldás? Nem túl idős ahhoz, hogy továbbra is szoptassam?

V: Biztos vagyok abban, hogy a kérdésedre több válasz is létezik. Egyes kultúrákban a gyermekeket sokkal tovább szoptatják mint nálunk. Abból, amit írtál, azt érzem, hogy kellemetlennek érzed kislányod kérését, főként nyilvános helyen. Elég nagy már, hogy megmond neki: mostantól csak otthon szoptatod meg. Ha szomjas, adj neki valamit a kis poharába, vagy vigyetek az útra innivalót. A tipegők mindenféle követeléssel állnak elő – ezzel akarják kifejezni önállóságukat. A szülő feladata pedig az, hogy folyamatosan meghúzza a határokat, gyakran a gyermek biztonsága érdekében. Lehet gyermekünknek nemet mondani, és elterelni a figyelmét arról, amit követel; ha következetesek maradunk, előbb-utóbb kénytelen elfogadni. Ha továbbra is szívesen szoptatod otthon elalvás előtt, tégy így. Ha készen állsz a leválasztásra, kínálj neki egy pohár innivalót, olvass neki egy mesét, ölelgesd meg és tedd le aludni. Ha szopizni szeretne, mondd meg neki, hogy ő most már pohárból iszik. Ha van rá lehetőség, az apukája fektesse le, hogy kislányod leszokjon a régi rutinról. Az átállás időbe telik, hiszen két évig mást szokott meg, de hamarosan elfogadja az új rendet is. Sok szerencsét!- Linda Jonides, P.N.P.

Ez is érdekelhet: