
Lawrence Kutner
Ha figyelmesen hallgatjuk az óvodások beszélgetését, hallhatjuk, hogy a szókincsük közel sem olyan ártatlan és tiszta mint gondolnánk. Az általuk használt szavak, kifejezések között sok agresszív kifejezés is megtalálható. Néhány közülük egyszerű, felnőtt szitokszó. Mások, például a „kakifej” használata csak a gyerekekre jellemző. A gyermekek minden szó jelentését a szövegkörnyezetből tanulják meg, amelyben használjuk az adott kifejezést. Ezért van például, hogy sokszor amikor egy tipegő szomjas, akkor is „tejet” kér, ha valami mást szeretne inni. Számára az ivással kapcsolatos szó a tej. Minden szó, kifejezés jelentését abból következteti ki, mi történik, miután kimondja.
Eszköz a figyelemfelkeltésre
Ha megkérdezünk egy 4 év körüli kisgyereket aki kimondott egy csúnya szót, hogy mit is jelent ez pontosan, könnyen lehet, hogy valami ilyesmit mond majd: „Ezt kell mondani, mert akkor mindenki rámfigyel.” Ebből is látszik, hogy a legtöbb gyermek tisztában van a szavak – főleg bizonyos szavak – erejével és következményével, akkor is, ha jelentésüket nem ismeri pontosan.
Dr. Timothy B. Jay, egy pszichológia professzor a massachusetts-i North Adams Állami Egyetemen a gyerekek káromkodásával és egyéb agresszív kifejezések használatával foglalkozik. Kutatásai kimutatják, hogy itt is, - mint a legtöbb nyelvi készség fejlődése terén, - a lányok vezetnek. Egy 3-4 év körüli kislány átlagosan 23 csúnya, agresszív szót, vagy kifejezést ismer, ezzel szemben egy ennyi idős kisfiú „csak” 17-et.
Szülőként megrökönyödhetünk azon, hogy ilyen szavakat hallunk aranyos kis óvodásunktól, de fontos, hogy megértsük nem csak azt, hogy miért mond ilyesmit, de azt is, hogy valószínűleg teljesen másképpen értelmezi az adott szót, mint mi.
Erős szavak, heves érzelmek
Egy 3 éves azért is használhat „bili nyelvet”, hogy szórakoztassa játszótársát, természetesen nem szó szerint érti a dolgokat. Számára ez inkább arra való, hogy sajátjának érezze a nemrég megszerzett szobatisztaságát, vagy éppen a most folyamatban lévő harcát a szobatisztaságért.
Ugyanez igaz arra is, amikor egy ovodás a barátját „gyáva nyúlnak” nevezi. Ezek az erős érzelmek évei. A kicsik számára az egyik nagy kihívás az iskola előtti években, az érzelmek kontrollálása. Azáltal, hogy egy másik gyereket ilyen névvel illet valakit, azt üzeni, hogy ő bizony nem fél. Mégegyszer kiemelnénk, hogy a gyerek által használt nyelv visszatükrözi az adott életszakasz fejlődési sajátosságait.
Nem valószínű, hogy gyermekünket mindig meg tudjuk védeni attól, hogy csúnya beszédet halljon, hiszen mindenhol ott van körülötte : az óvodában, a játszótéren, a tévében – még akkor is, ha otthon nem hall ilyen szavakat. Az igazán nagy kihívás azt megtanítani a kicsinek, hogy mikor elfogadott ezeknek a szavaknak a használata, és hogyan tudja magát tökéletesen kifejezni anélkül, hogy bizonyos szavakat használna.
Segítő tippek
Mit tehetünk? Íme pár lehetőség:
• Rá se’ hederítsünk! Ez általában hatásos, mivel gyermekünknek nem olyan mókás a rosszalkodás ha mi nem reagálunk rá, így egy idő után biztosan elkezd majd valami mást csinálni inkább.
• Tanítsunk meg neki más kifejezéseket! Mint a legtöbb viselkedési problémánál, itt sem biztos, hogy elég ha megmondjuk gyermekünknek, hogy helytelen amit csinál. Ehelyett mindig mutassuk meg neki a másik, helyes utat, módot. Más szavak felajánlásával biztosítjuk gyermekünket arról, hogy tisztában vagyunk heves érzelmeivel, melyeket ki is fejezhet, egy elfogathatóbb módon.
• Vigyázzunk a saját szánkra is! A kicsi elsősorban tőlünk fogja majd eltanulni, mit mikor lehet és kell mondani. Óvodás gyermekünk optimális helyzetben bátorítva van az új szavak, kifejezések elsajátítására és használatára, így nem várhatjuk el tőle, hogy ne tanulja el tőlünk azokat a szavakat, amiket mi használunk a különböző helyzetekben.
Itt még többet olvashatsz erről Kisgyermek

Hogyan állítható meg a hiszti?
Gyermekünk morogva ébred, mint egy ámos mackó? Tudd meg mi történik ilyenkor és mi az oka a zsörtölődésnek, illetve hogyan küszöbölhető ki ez a probléma!
Olvass tovább
Hogyan segítsünk gyermekünknek a nyelvi készségek fejlesztésében?
Szeretnénk segíteni kisbabánk beszédkészségének fejlesztésében? Íme pár jótanács! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hogyan fejleszthető a babák motoros készsége?
Egy tárgy elérése, mászás és minden amit kezdetben a baba elsajátít. Ismerd meg a motoros készségek fejlődésének fő állomásait! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hogyan tanulnak meg a kicsik egymással játszani?
Bár ennyi idősen a kicsi még nem tud tökéletesen együtt játszani egy másik gyerekkel, mégis, a másokkal töltött idő alatt rengeteg új dolgot tanulhat meg.
Olvass tovább
3 tipp az értékes játékidőhöz
Talán már bennünket is csábít, hogy számos játékot közösen kipróbáljunk; ebben a korban azonban a kevesebb egyértelműen több! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
A babák fejlődése 18 és 21 hónapos kor között
Lenyűgöző időszak előtt állunk, ahogyan végignézzük majd kisbabánkat a járás, futkározás és játszás során. Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hasfájás és gyomorpanaszok - útmutató
A pocakfájás kellemetlen élmény az egész család számára. Kalauzunk segít a hasfájás leggyakoribb okozóinak beazonosításában. Tudjon meg többet!
Olvass tovább
A baba első: szavai
Nincs aranyosabb egy gőgicsélő kisbabánál. Vajon mire számíthatunk gyermekünk beszédkészségének fejlődésével és az első szavaival kapcsolatban?
Olvass tovább
A megfelelő kiscipő kiválasztása az újdonsült tipegőnek
Milyen típusú kiscipőt vegyek? Egyáltalán, már kell a picinek cipőt hordania? S ha igen, milyen anyagból legyen? Íme a válaszok minderre!
Olvass tovább
Gyermeki érzékenység
Szégyenlős a gyerek új emberek között, vagy bizonytalan egy új környezetben? Hogyan segíthetünk neki abban, hogy mindezt leküzdje?
Olvass tovább
Hogyan állítható meg a hiszti?
Gyermekünk morogva ébred, mint egy ámos mackó? Tudd meg mi történik ilyenkor és mi az oka a zsörtölődésnek, illetve hogyan küszöbölhető ki ez a probléma!
Olvass tovább
Hogyan segítsünk gyermekünknek a nyelvi készségek fejlesztésében?
Szeretnénk segíteni kisbabánk beszédkészségének fejlesztésében? Íme pár jótanács! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hogyan fejleszthető a babák motoros készsége?
Egy tárgy elérése, mászás és minden amit kezdetben a baba elsajátít. Ismerd meg a motoros készségek fejlődésének fő állomásait! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hogyan tanulnak meg a kicsik egymással játszani?
Bár ennyi idősen a kicsi még nem tud tökéletesen együtt játszani egy másik gyerekkel, mégis, a másokkal töltött idő alatt rengeteg új dolgot tanulhat meg.
Olvass tovább
3 tipp az értékes játékidőhöz
Talán már bennünket is csábít, hogy számos játékot közösen kipróbáljunk; ebben a korban azonban a kevesebb egyértelműen több! Tudjon meg többet!
Olvass tovább
A babák fejlődése 18 és 21 hónapos kor között
Lenyűgöző időszak előtt állunk, ahogyan végignézzük majd kisbabánkat a járás, futkározás és játszás során. Tudjon meg többet!
Olvass tovább
Hasfájás és gyomorpanaszok - útmutató
A pocakfájás kellemetlen élmény az egész család számára. Kalauzunk segít a hasfájás leggyakoribb okozóinak beazonosításában. Tudjon meg többet!
Olvass tovább
A baba első: szavai
Nincs aranyosabb egy gőgicsélő kisbabánál. Vajon mire számíthatunk gyermekünk beszédkészségének fejlődésével és az első szavaival kapcsolatban?
Olvass továbbCsatlakozz a Klubhoz, hogy megkaphasd: