A játék nem csupán

A játék nem csupán "játék", hanem egy komoly dolog a babák életében. Minden, amit tudni kell ezzel kapcsolatban

Annette Karmiloff-Smith PhD, FBA, FMedSci, MAE

2014.10.17.

Sok szülő csak úgy tekint gyermeke játékára, mint önszórakoztatásra és időtöltésre. Milyen gyakran elhangzik a szánkból: "Á, csak játszik." Pedig itt nem beszélhetünk semmi “csak”-ról. Akár azt is megkockáztathatjuk, hogy a játék éppoly fontos a gyermek fejlődése szempontjából, ha éppen nem fontosabb, mint amikor megtanul olvasni, írni és számolni!

A játék szerepe

A játék alapvető szereppel bír a szociális, érzelmi, nyelvi és intellektuális képességek kialakulásában, és ezáltal hozzásegíti a gyermeket a világról szerzett egyre bővülő és összetett tudáshoz, mint pl. a méret, forma, gravitáció, súly, szilárdság és rugalmasság megismeréséhez. Ez a tanulási folyamat már a születés utáni első hónapokban kezdetét veszi. A játéknak szerepe van a finommotoros és a nagymozgásos készségek fejlődésében is, továbbá erősíti a mászó-, a futó-, és a nehéz tárgyak mozgatásához szükséges izmokat. A gyermek a játék során ismeri meg a tárgyak tulajdonságait, serkentve találékonyságát, képzeletét, kreativitását és egyéb problémamegoldó képességét. Igencsak lélegzetelállító, amikor megfigyeljük egy kisgyermek játékának összetettségét. A játék tehát központi fontosságú az egészséges szellemi és fizikai fejlődés során, valamint segít a kisgyermeknek a világ fokozatos megértésében. Persze jogosan tehetjük fel a kérdést: Hogyan járulhat hozzá két építőkocka ’vrumm-vrumm’ kíséretében való padlón tologatása a baba agyában kialakuló fontos hosszútávú kapcsolatok megerősítéséhez? Talán eddig eszünkbe sem jutott, hogy a játék milyen alapvető jelentőségű? Vizsgáljuk meg a játék különböző aspektusait és vegyük sorra, hogy mi minden rejlik a látszólag ‛céltalan’ tevékenységek mögött, amelyekbe a gyerekek életük első éveiben oly nagy lelkesedéssel vetik bele magukat.

Hol kezdődik a játék?


Néha nehéz egyértelmű határt húzni a játék és a felfedezés között: például amikor a baba folyamatosan dobálja le a kisszékéből a földre a készségfejlesztő játékokat! Ilyenkor játszik, az anyukáját akarja idegesíteni, vagy a gravitációval kísérletezik? Valószínűleg a három kombinációjáról van szó, de mivel a játék olyan központi jelentőséggel bír a fejlődés szempontjából, egyetlen tevékenység játékos oldalát sem érdemes alábecsülnünk. Minden attól függ, hogy hogyan definiáljuk a játékot. Szerintem a harmadik hónap környékén kezdhetünk játékról beszélni, amikor a kisbaba órákon át próbálja az ágya fölött lógó mobilját elérni, vagy amikor órákon át kísérletezik azzal, hogy hogyan tudná elkapni a saját lábujját. Ezek az első ránézésre céltalan tevékenységek fokozatosan vezetnek a kéz/szem koordinációig és hoznak létre új kapcsolatokat a baba agyában a látásért és a mozgásért felelős agykéreg között. Az agy területein belüli és azok közötti kapcsolatok alapvetőek a fejlődéshez. Játék közben a babák kis fizikusok is egyben, mivel ekkor fedezik fel a súly-, méret-, és alakbeli különbséget a tárgyak és a fejlesztő játékok között, és hogy milyen hangot adnak ki a tárgyak, ha valamihez odavágja őket. Szánjunk rá egy kis időt és figyeljük meg milyen keményen koncentrálva és fáradhatatlanul próbálja a csecsemő kézfogását az adott tárgy alakjához igazítani, majd nézzük meg azt az arcára kiülő boldogságot, amikor valamit sikerül megfognia, ha csak egy pillanatra is. A siker fölött érzett öröme ilyenkor boldogsághormont, endorfint szabadít fel az agyban, amely nyugalmat és sikerélményt vált ki.

Szerepjátékok


A pszichológusok általában két fajta játékot különböztetnek meg: gyakorló és szerepjátékot. A gyakorló játék során a gyermek a tárgyakat elsősorban eredeti funkciójukban használja: pl. megragadja a mobilon függő figurákat, gurítja a labdát, tornyokat és hidakat épít. A szerepjáték ennél jóval izgalmasabb. Itt a gyermek nem csak kitalál egy történetet a toronyról vagy a hídról, hanem kb. 18 hónapos kortól elkezdi a tárgyakat nem rendeltetésszerűen használni. Például felvesz egy banánt és úgy tesz, mintha telefon volna, majd aprólékos párbeszédbe kezd a banántelefonon! Így válik a hétköznapi tárgyakból készségfejlesztő játék. Játszhatja azt is, hogy az egyik ujja a kutya és az beszélget a másik ujjával, a macskával! Mi teszi képessé a gyermeket, hogy egy tárgyat egy másikkal helyettesítsen, vagy hogy képzeletbeli beszélgetést folytasson pusztán a kezeivel? A pszichológusok úgy vélik, hogy a szerepjáték hatalmas lépést képvisel a gyermekek kognitív képességeinek fejlődésében, mivel a szimbolikus gondolkodás csírája. Vegyük a banán és a telefon esetét. Miután a gyermek felismerte a két tárgy alakjának hasonlóságát, ahhoz, hogy a képzeletbeli történet folytatódhasson agyának le kell választania mindent a valós életből ismert banánról, amit eddig tudott róla (fürtökben terem, ehető, nem ad ki hangot) és átmenetileg társítania kell mindazzal amit a telefonról tud (csörög, arra használjuk, hogy másokkal, akik nincsenek jelen beszélgessünk). Ehhez a folyamathoz elengedhetetlen, hogy a gyermek agya képes legyen létrehozni egy új, de csak átmeneti képzettársítást, melyet függetlenítenie kell a valós világról eddig alkotott mentális képétől . Ettől a pillanattól kezdve képessé válik az agyában megalkotott „mintha” világban létezni: a banán egy telefon. A játék epizód közben a gyermek nem próbálja megenni a banánt, amíg az telefon szerepben van! Ugyanakkor a képzeletbeli játék során nem törli ki emlékezetéből a tárgyak valódi tulajdonságait (amit igazságként ismer a valódi banánt illetően) sem, hiszen miután a játék véget ér, nyugodtan meghámozza a banánt, hogy megegye! Egyes pszichológusok úgy érvelnek, hogy ez a képzeletbeli „mintha" világ fontos feltétele annak, hogy az idősebb gyermekek megértsék a hipotetikus „mintha” állításokat: pl. "ha a kutyáknak szárnyuk lenne, repülnének." A baba agyának egy egyszerű szerepjáték fenntartásához összetett, dinamikus szellemi tevékenységekre kell képesnek lennie.

Bár a szerepjáték csak a második életévben kezdődik, egészen az ötödik életévig eltarthat, vagy még annál is tovább. Fontossága abban reljik, hogy az agynak olyan szellemi tevékenységre kell képesnek lennie, amely révén létre tud hozni egy ilyen játékot: a gyermeknek szellemileg reprezentálnia kell a játékban részt vevő különböző szereplőket és tárgyakat, illetve emlékeznie kell, hogy milyen szereppel ruházta fel őket. Ilyenkor a működő memória próbája zajlik. A gyermek például elővehet két egyforma babát és dönthet úgy, hogy az egyik az anyuka, a másik a kisbaba szerepét fogja eljátszani, vagy egy gyöngy betöltheti a csoki szerepét, míg egy fadarabból busz válhat. Miután mindenki megkapta a maga szerepét, a gyermeknek a játék végéig mindezt észben kell tartania. Ez nem kis feladat egy tipegő számára, mivel tárgyilagosan nézve a tárgyak gyakran egyáltalán nem hasonlítanak azokra, amelyeket szimbolikusan képviselnek.

Kb. 2-2,5 éves kortól a gyermekek szerepjátékukat folyamatos kommentár kíséretében játsszák, amely vagy teljesen a képzelet szülötte, vagy egy számukra nehezen megérthető illetve érzelmileg jelentőségteljes esemény újrajátszása. Ahhoz, hogy ezt végre tudják hajtani, emlékezniük kell a narratíva eseményeinek sorrendjére. Tehát miközben megfigyeljük a gyermekek látszólag céltalan játékait, figyelmesen hallgassuk a csöppség által mormogott varázslatos aláfestést és ne felejtsük, hogy mindez hatalmas kihívást jelent memóriája, képzelőereje és nyelvi képessége számára.

Tudtad, hogy játék közben a gyermekek gyakran két nyelvet használnak? Egy érdekes amerikai kísérletben gyermekek csoportjait szerepjáték közben diszkréten megfigyeltek és felvették a beszélgetéseket. A kutatás szerint a gyermekek ugyanazon jelentések kifejezésére két nyelvet használtak attól függően, hogy éppen szerepet játszottak-e a képzeletbeli szituációban vagy kommentálták a játékhelyzetet. Például, egy igeidőt használtak, amikor az egyik szereplőt szólaltatták meg, de ugyanannak a jelentésnek a kifejezésére egy másikat, amikor átmenetileg kiléptek a szerepjátékból, hogy kommentáljanak egy eseményt. A következetesen végigvitt igeidő-használatbeli különbség alapján a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekek ugyanazon jelentés megfogalmazására egy nyelvi formát alkalmaznak akkor, amikor benne vannak a szerepjátékban, és egy másikat, amikor kilépnek a játékból. Ez a kulcsfontosságú momentum azt sugallja, hogy a gyermekek a nyelv szintjén is kifejezik azt, amikor éppen szerepjátékot játszanak, amely során a belső játékvilágba lépve a hétköznapi realitás szabályait át lehet hágni. A képzeletbeli világban az emberek repülnek, a madarak beszélnek, a ceruzát meg lehet főzni és enni, a nem létező vizet pedig ki lehet önteni a kancsóból, majd lassan meg lehet inni egy átmenetileg szívószálként funkcionáló vonalzóval. Képzeljük el, hogy gyermekünk agyának anélkül kell megbirkóznia ezzel a rengeteg átmeneti képzettel , hogy közben lerombolná a való világ szilárd képeit.

A szerepjátékban rejlő lehetőségek gyakorlatilag végtelenek. Ezért soha ne lássuk gyermekünk játékát butaságnak! Ilyenkor ő egy képzeletbeli drámaíró, aki megalkotja és rendezi a cselekményt, közben különböző szerepeket játszik el, és képzelőerejét a végletekig mobilizálja.

A játék szerepe a gyermek érzelmi fejlődésében


A játéknak egyértelműen fontos szerepet tölt be a gyermek érzelmi fejlődésében. A gyermekek gyakran a saját kis világuk biztonságos magányában végrehajtott játékhelyzetben néznek szembe olyan nehéz problémákkal, mint emilyen pl. egy testvér születése. A gyermekterapeuták is gyakran játékhelyzeteken keresztül próbálnak traumán átesett gyermekeken segíteni. Szülőként a közvetlen kérések helyett sokszor többet tudhatunk meg gyermekünk félelmeiről és szorongásairól, ha játékát a háttérből figyeljük. Tehát ahelyett, hogy megkérdezzük, hogy "mérges vagy?", amely azt kívánja a gyermektől, hogy szavakkal fejezze ki amit érez – a fejlődés ezen szakaszában ez jóval meghaladja egy gyermek képességeit – felfedezhetjük legmélyebb érzéseit, ha figyelmesen vizsgáljuk játékának részleteit. A haragot és a féltékenységet gyakran képesek kijátszani magukból babákkal folytatott szerepjáték során. Ezért is érdemes beszereznünk egy játék babát, ha kistestvér érkezik a családba. Ne szidjuk meg a gyermeket, ha ráförmed a játék babára vagy megüti azt. Ez csak annak a természetes kifejeződése, hogy azáltal próbál megtanulni uralkodni az új keletű érzés fölötti, hogy a valódi kisbaba helyett a játék babára irányítja szorongó érzéseit. A gyermekek gyakran a társadalmi konvenciókat is a játék segítségével próbálják megfejteni. Összetett helyzeteket alkotva társadalmi szerepeket játszanak el a babákkal, mint pl. a tanárét, a vonatvezetőét, az anyáét, az apáét, a babáét, vagy a rendőrét, hogy rájöjjenek a különböző szerepek közötti különbségekre és fokozatosan megértsék az egyre bővülő társadalmi világukban betöltött helyüket.

Tehát, ha legközelebb gyermekünket az eddig ‛csak céltalan játékként’ aposztrofált helyzetben látjuk, próbáljuk új szemmel megfigyelni, és gondoljunk a gyorsan fejlődő agyacskájában éppen kialakuló intelligens kapcsolatokra.

Ez is érdekelhet: