Visszapillantás az első esztendőre - nagy utat tettél meg, Baba!

Az első életév dióhéjban

Az utóbbi tizenkét hónapban a kisbaba hihetetlen növekedésen és fejlődésen ment keresztül. Megháromszorozódott a testsúlya, elkezdett beszélni, és megtanult önállóan helyet változtatni. A társas érintkezésben is hatalmas lépéseket tett előre: aktív tagja lett a családnak és megtanulta, hogy hogyan kell reagálni a környezetében lévő emberekre. Vajon mit tartogat a következő év?

Egy év a baba életében

A baba az elmúlt tizenkét hónapban gyorsabban fejlődött, mint élete bármely szakaszában valaha fog. Magatehetetlen újszülöttből, öntudatos kis örökmozgó lett, és szülőként rengeteg izgalmas élményben volt részünk, mind fizikai, mind magatartásbeli fejlődése terén. Kicsit gondolkozzunk el az eddigi legfigyelemreméltóbb sikerein! Először is, az a sok tápláló étel háromszorosára növelte a testsúlyát. Vonásai is érettebbek lettek, és már számos arckifejezéssel képes reagálni az őt érő érzelmi és fizikai élményekre. Egész ügyesen koordinálja a mozgását, és sikeresen használja őket céljai elérésében illetve akarata kifejezésre juttatásában. Saját környezetében otthonosan és gyorsan mozog, és már a fejecskéjébe vette, hogy elég a négy lábon kúszásból, és ideje két lábon járni. Bátrabb és kalandvágyóbb, és nagyon büszke magára, amikor legyőzi az új kihívásokat. Ebben az életévben a nyelv elsajátítása terén is fontos lépéseket tett. Attól a pillanattól, hogy először hallott valakit beszélni – az anyaméhben eltöltött utolsó hetekben – lenyűgözi az emberi hang, valamint a nyelv ritmusa és mintázata. Születése óta nem sok idő telt el, hogy felfedezze, milyen fontos szerepet tölt be mindennapjainkban a nyelv. Csak egy pár hónap telt el azóta, hogy világra jött és már gügyög, valamint mozgósítani próbálja a beszédképző rendszerét, hogy mestere lehessen az emberi beszédhangok teljes skálájának. Az utóbbi pár hónapban konkrétabban kezdett el foglalkozni anyanyelve hangjainak elsajátításával, melynek csúcspontja első szavainak kimondása volt.

Mi jöhet még?

Az előttünk álló tizenkét hónap is fantasztikus fejlődést tartogat: a baba megtanul járni, szaladni, ugrani, egyre nagyobb szókincsre tesz szert, majd kezdi összerakosgatni a szavakat. Egyre magabiztosabb lesz a környezetével , és egyre inkább részt akar venni benne. Sőt, minden lehetőséget megragad arra, hogy problémamegoldó képességei finomhangolása révén hatékonyan kommunikálja és érvényesítse akaratát. Ahogy már eddig is tapasztaltuk, a gyermeknevelés nem mindig gyerekjáték. Az elkövetkező időszakban is készüljünk fel egy-két nehézségre. De amikor ezekkel szembesülünk, tegyünk egy lépést hátra és vegyük észre, hogy egy tőlünk merőben másként gondolkozó egy évessel állunk szemben. Ilyenkor próbáljunk arra a sok szívet melengető, örömteli élményre koncentrálni, amit mind neki köszönhetünk. Vezessünk naplót gyermekünk szókincsének fejlődéséről! Az első években születnek a legcsodásabb, legviccesebb és legemlékezetesebb nyelvi lelemények , és később hálásak lehetünk magunknak, hogy feljegyeztük az elkövetkező 2-3 év néhány varázslatos ‘hibáját’ és nyelvi újítását.

Sütik elfogadása