speaking-up-and-becoming-sociable

Suzanne Dixon

A baba valószínűleg az első pár alkalommal olyan szavakkal fog kísérletezni, mint például a „ma-ma” a „pa-pa” vagy a „pá-pá”. Sok kísérlete még elég kezdetleges lesz (például a „la”, amivel a labdát szeretné kifejezni). Ennek ellenére, ezek az új hangok arra sarkallják a környezetét, hogy kimondja a kicsinek azokat a szavakat, amelyeket szeretne, ezúton lesz képes elsajátítani a nyelvet.

Mielőtt a gyermek képes lesz a körülötte lévő dolgokat megnevezni, mutogatni fog rájuk. Ezt a folyamatot a pszichológusok „megosztott közös figyelemnek” nevezik. Azzal kezdi, hogy rábök az ujjával azokra a tárgyakra amiket szeretne megkapni, majd azokra a dolgokra mutat rá, amiket érdekesnek talál és velünk is szeretne megosztani. Grimaszolni, táncikálni és pózolgatni fog, hogy megnevettessen bennünket és a figyelem központjában legyen.

Senki nem értheti meg jobban a kifejezéseit és a viselkedését, mint az anyuka, ezért mindent meg fog tenni az általa kívánt reakciók eléréséhez, akár teljes „testbedobással”.

A kifelé való megnyílás folyamata

Ebben a korban jellemző, hogy a gyerekek szeretnek a velük egykorúak társaságában lenni, például testvéreikkel, rokonaikkal, vagy a szomszédok gyerekeivel. Azonban ne számítsunk túl sok interakcióra! A kicsi örömét leli más gyermekek megfigyelésében, vagy megpróbálja utánozni őket, de az, hogy konkrétan játsszon is a többi gyerekkel, csak egy későbbi fázisban jön el.

A kisgyerekek örömmel ismételnek meg mindent, amin a többiek nevetnek. Figyeljünk oda arra, mit illetünk kuncogással, hiszen lehet, hogy nem olyasvalami, ami feltétlenül dícséretet érdemel.

Az osztozkodás is túl nagy elvárás ebben a korban. Ehelyett inkább próbáljuk meg az idősebb gyerekeket megtanítani arra, hogyan csereberéljenek játékot a picivel.

Ahhoz viszont már elég „nagy”, hogy megfigyelhessük rajta az empátia jeleit. Sír mikor egy másik gyerek is sír, vígasztalni próbál simogatással valakit, aki bajban van, vagy éppen próbál segítséget nyújtani valakinek, aki megsérült. Bár a kicsi nem igazán tudja megérteni, hogy milyen a szenvedés, mégis megtanulja, hogyan reagáljon érzésekre, ez pedig egy fontos szakasza a mentális fejlődésének.