A Pampers és a fenntartható fejlődés – mert szeretünk kevesebb hulladékot termelni

A hulladék az egyik legszembetűnőbb fenntarthatósággal kapcsolatos kihívás iparágunk és társadalmunk számára, mellyel a tisztába tevés során a szülők nap mint nap szembesülnek. Elkötelezettek vagyunk amellett, hogy folyamatosan csökkentsük a hulladékmennyiséget.

Hiszünk az innováció és a közös fellépés erejében, ezért szülőkkel, partnerekkel és egyéb iparági szereplőkkel – például hulladékgazdálkodási vállalatokkal és hatóságokkal – működünk együtt annak érdekében, hogy megértsük, mi hozhat valódi változást. Körforgásos gazdasági megoldásokra törekszünk, ezért 2030-ig világszerte 10 millió dollárt fektetünk a partneri kapcsolatok és szövetségek kiépítésébe, hogy egyre több ismeretre tegyünk szert, és elinduljunk a megoldások felé vezető úton.

Mert szeretünk kevesebb hulladékot termelni | Pampers

Könnyebb súlyú pelenkák

Pelenkáink súlyának csökkentése segít az előállításuk során keletkezett hulladékmennyiség visszaszorításában. Szülőként valószínűleg téged sem lep meg, hogy egy átlagos európai kisbaba több ezer pelenkát használ el, mire szobatiszta lesz. Épp ezért a hatékonyabb alapanyagoknak és az innovatív terméktervezésnek köszönhetően, az elmúlt 301 évben felére csökkentettük pelenkáink súlyát. Vagyis, ha egy kisbaba Pampers pelenkát hord, akkor az átlagos szükségleteinek fedezésére ma már akár 20 kilogrammal kevesebb alapanyag felhasználására van szükség, mint 6 évvel ezelőtt. Ez azt jelenti, hogy nagyjából 750 pelenkával kevesebb kerül a kukába a teljes pelenkázási időszak alatt!

Mert szeretjük az új megoldásokat…

Elkötelezettek vagyunk az innováció mellett, és szorosan együttműködünk partnereinkkel, hogy megértsük a pelenkahulladék csökkentésének lehetőségeit; ezért 2030-ig világszerte 10 millió dollárt fektetünk a partneri kapcsolatok és szövetségek kiépítésébe, hogy körkörös gazdasági megoldások elsajátítása révén, valamint tapasztalataink megosztásával a teljes iparágat előmozdítsuk a csökkentett hulladéktermelés felé.

A gyerekek tanulási folyamatához hasonlóan, mi is egyre több tudásra teszünk szert. Sokat tanultunk a párizsi, a japán kobei és az amszterdami úgynevezett „intelligens kukák” pelenkagyűjtő kísérleti projektjeinkből. Mivel minden ország eltérő adottságokkal rendelkezik, ezért ezek a kísérletek a helyi hulladékszabályozás, a begyűjtési gyakorlat, valamint a szülők szokásainak függvényében segítenek nekünk megtalálni a legjobb megoldásokat. A pelenkahulladék kezelése a gyárakban kezdődik, és ott ér véget, amikor a szülők kidobják az elhasznált pelenkát. A feladat bár összetett, de ennek ellenére nagy odaadással dolgozunk rajta.

A csomagolóanyagok új megoldásai

A csomagolóanyagok új megoldásai

A csomagolási hulladékok kezelése manapság sokakat foglalkoztat. Célunk, hogy 2030-ra csomagolásaink 100%-ban újrahasznosíthatóak legyenek ott, ahol a helyi infrastruktúra ezt lehetővé teszi. Célul tűztük ki továbbá, hogy 2030-ra csomagolóanyagainkban 50%-kal csökkentjük a kőolaj alapú műanyagok használatát. A Pampers Harmonie európai csomagolása növényi eredetű anyagokat (BioPE) tartalmaz, ami a kőolaj alapú műanyagok felhasználásának csökkentésére irányuló törekvéseink első lépése. Emellett, mind a prémium-, mind pedig az alaptermékeink csomagolásába, Európa-szerte felhasználunk posztindusztriális újrahasznosított műanyagot is.

Felelős fogyasztás

A csomagoláson elhelyezett címkékkel és a weboldalunkon található információkkal segítjük a szülőket és gondviselőket, hogy felelősségteljesen kezeljék az elhasznált pelenkákat és törlőkendőket. A Pampers csapata elkötelezett amellett, hogy felhívja a figyelmet pelenkáinak és törlőkendőinek helyes hulladékkezelésére.

Felelős fogyasztás

Törlőkendőink csomagolásán már évek óta feltüntetjük a „Tilos lehúzni a vécén!” emblémát – függetlenül attól, hogy tartalmaznak-e műanyagot vagy sem. Segíts megóvni a bolygót: a használt törlőkendőt a kukába dobd, ne a vécébe!

Íme néhány tipp, hogyan szabadulj meg a használt pelenkától:

  • Minden pelenkacsere előtt és után is moss kezet!

  • Tekerd fel a használt pelenkát – a piszkos vagy nedves felület legyen belül –, majd a tépőzárak segítségével rögzítsd! Így könnyebb kezelni és a szemetesbe dobni.

  • Érdemes beszerezni egy lábbal nyitható, fedeles kukát (szemeteszsákkal), amelyet el lehet helyezni a pelenkázóasztal mellett. A kellemetlen szagok elkerülése érdekében azt javasoljuk, hogy a pelenkákat fedeles szemetesbe vagy pelenkatartó kukába dobd ki! Amint megtelik a kis „pelus-szemetes”, a többi háztartási hulladékkal együtt vidd ki a kukába! Mindig olvasd el a csomagoláson feltüntetett utasításokat, azonban az eldobható pelenkákat általában a vegyes háztartási hulladékgyűjtőbe kell kidobni.

  • Biztonság és higiénia: a pelenkák, a szemeteszsákok és a csomagolás gyermekektől elzárva tartandók!

Sütik elfogadása