Hol aludjon az újszülött?

Alvási megoldások A kisbabánk valószínűleg még mindig a szobánkban alszik, talán még az ágyunkban is. Viszont fontos a számára, hogy egyedül is el tudjon aludni. A délutáni alvások erre egy jó gyakorlást jelenthetnek, így hozzászoktatjhatjuk a kicsit a különböző helyeken, és más-más körülmények közti alváshoz. De mindenképpen fontos a szülők számára, hogy az éjszakai és a napközbeni alvás során egyaránt egyedül tudjon aludni kicsi, ezzel megalapozva a jó szokásokat a jövőre.

Hol aludjon a kisbabánk?

Legalább az első néhány hónapban érdemes az újszülött kiságyát a saját szobánkban tartani. Így mindig rajta tarthatjuk a szemünket és mindez az éjszakai etetetést is megkönnyíti. Sok anyuka szereti, ha a kiságy közvetlenül az ágya mellett van, karnyújtásnyira tőle, viszont, ha a kicsi horkolása és szuszogása zavar bennünket az elalvásban, akkor néhány méterre az ágytól is teljesen rendben van. Egészségügyi szakértők ma már nem ajánlják, hogy a saját ágyunkban aludjon a csöppség, mivel ilyenkor fennáll a fulladás veszélye. Alvás közben ugyanis nem tudhatjuk, hogy nem takarja-e be a pici fejét a paplan. Azonban boldogan megoszthatjuk vele az ágyat, amikor etetés után a hasunkon pihen. Mindig figyeljünk arra, hogy amikor már nagyon álmosnak érezzük magunkat, tegyük át őt a kiságyba! Szintén fontos ügyelni rá, hogy a kicsi akkor kerüljön az ágykójába , amikor még félig ébren van. Az ember hajlamos addig várni, mikor már rég az álmok szigetén jár a baba, azonban a saját érdekében is fontos, hogy megtanuljon egyedül elaludni! Szintén jó ötlet váltogatni a napközbeni és az éjszakai alvásokat. Szoktassuk hozzá kisbabánkat, hogy napközben a saját szobájában, vagy a család közelében szundikáljon. Ez egy kontrasztot jelent majd számára a nyugodt és sötét éjszakai alvással szemben, és segíteni fog a kicsinek különbséget tenni a kettő között.

Sütik elfogadása