Párunk és a terhesség. Engedjük, hogy mások is részesei lehessenek a csodának!

Szülőként megosztani egymással a terhesség mágikus élményét, többféleképpen lehet. Naplót vezetni javasolt, hogy ily módon is ki tudjuk fejezni a belső érzéseinket. Anyukaként kifejezetten fontos figyelmesnek maradni a partner irányába is, hogy ne érezze, hogy bármiből is kimarad. Osszunk meg minden belülről fakadó élményt, bátorítsuk párunkat, hogy beszéljen a pocakunknak és figyelje a baba reakcióit! Az együtt töltött idő alatt találgassuk, vajon milyen személyisége lesz a kicsinek, milyen arcvonásai, valamint milyen cuki szokásai lesznek.

Emlékek megosztása

Állapotosnak lenni nagyon személyes és bizalmas élmény, amitől mindenki magára koncentrál. Mások számára ez egyfajta kihívás lesz, a partnerünknek, valamint a családnak is, tudván, hogy min megyünk keresztül. Ne feledjük megosztani a varázslatot mindazokkal, akiket szeretünk!

Különleges pillanatok

Ne hagyjuk, hogy magával ragadjon bennünket a kisajátítás érzése. Ez nemcsak a „mi terhességünk”. Nyugodtan csodáljuk együtt a párunkkal és a családdal a baba ultrahang képeit, valamint engedjük, hogy simogathassák a pocakunkat és érezhessék a baba mozgolódását. Vajon egy kis kéz volt az, vagy egy apró lábacska? Vajon ami kidudorodik, az a baba fejecskéje, vagy épp a popsija? Hozzunk létre egy különleges fotóalbumot „a terhesség” vagy a „mi ki családunk” névvel ellátva. Meséljünk azokról a belső dolgokról, amiket felfedeztünk a kicsinkkel kapcsolatban. Mikor mozgolódik a leginkább, vagy hogyan reagál bizonyos hangokra? Vitassuk meg, hogy milyen nevek kerülhetnek szóba, tippelgessünk, vajon milyen színű lesz a kis haja, és nyugodtan engedjük szabadjára a fantáziánkat, hogyan is fog kinézni a csöppség. Ne feledjük, ahogy más anyukák, úgy a sajátunk is imád elmerengeni a terhességgel kapcsolatos nosztalgikus emlékeken velünk együtt.

Sütik elfogadása