Hogyan fejleszthető a babák motoros készsége?

Maureen Healy

Gyermekünk a motoros készségek elsajátítására tett igyekezete az egyik legfőbb állomása fejlődése korai szakaszának, ezért ha segítségére vagyunk a mozgásban, akkor azzal egyben a fejlődését segítjük elő!

Attól a pillanattól kezdve, hogy hazavisszük az újszülött csecsemőt, minden percet neki szentelünk. Habár úgy tűnhet, hogy egyelőre nem csinál mást, mint eszik, iszik és kakil, változások azonban igenis történnek. Íme a motoros készségek legfőbb állomásai, az olyan mozdulatok, amelyek egy-egy nagyobb izomcsoportot mozgatnak meg, s amelyekben segíteni tudjuk csemeténket abban, hogy ismét elsajátíthasson valami újat.

Tárgyak elérése A motoros fejlődés egyik korai, fő állomása, amikor a baba eléri a tárgyakat . A kicsi ezt nagyjából 4 és 7 hónapos kora közt kezdi el elsajátítani. Ebben az időszakban megfigyelhetjük, amint megpróbál egy kézzel bizonyos tárgyak után nyúlni, és megtanulja, hogyan tegyen át valamit egyik kezéből a másikba.

Hogyan tudunk segíteni? Fújjunk buborékokat a gyerek köré, és bátorítsuk, hogy kapja el őket. Helyezzük a kedvenc játékait olyan távolságba, ahol nem éri el őket.

Ülés Sok kisbaba már képes segítséggel fölülni 6 hónapos kora körül, nem sokkal később pedig önállóan is úgy tud maradni. Másoknak viszont ez a folyamat hosszabb ideig tart; nem kell megijednünk, ha a csemeténknek kicsit több időre van szüksége ahhoz, hogy elsajátítsa ezt a mozdulatot!

Hogyan segíthetünk? Biztosítsunk minden nap időt a picinek arra, hogy a földön játszhasson, így a saját ritmusában fogja megtenni ezt a mérföldkövet. Amikor már képes lesz ülni pár percig anélkül, hogy eldőlne, mutassunk neki egyszerű játékokat, mint például a taps, vagy a labdagurítgatás.

Ezek az alkalmak mindig legyenek rövidek (eleinte csak néhány percesek), és mindig maradjunk a gyermek közelében. Egy C alakú párna (akár egy szoptatós párna) is nyújthat némi támogatást.

Mászás A babák nagyjából 7 és 10 hónapos koruk között kezdenek el mászni. Előfordulhat, hogy a kis felfedezőnknek egy sajátos stílusa lesz- például rákmászással fog indítani.

Hogyan segíthetünk? Már a megszületéstől szoktassuk hozzá a picit, hogy a hasán feküdjön, és minden nap hagyjuk egy kicsit így. Azok a játékok, amelyeket épphogy csak arrébb tettünk, ösztönzik a gyerkőcöt, hogy értük nyúljon? Tegyük őket még egy kicsit távolabb tőle. Amikor elkezdi hajtani magát előre, győződjünk meg róla, hogy a felfedezésre váró terület biztonságos. Helyezhetünk egy vékony, feltekert plédet a kicsi alá, és bemutathatjuk neki, hogyan hintázzon előre-hátra négykézláb. Ez a ringató mozdulat lesz az indító rugója a mászásnak; mielőtt ráeszmélnénk, már hajkurászhatjuk is a gyereket a lakásban!

Felállás Körülbelül 9 és 11 hónapos kor között csemeténk megpróbálja felhúzni magát. Eleinte csak pár másodpercig fog tudni a lábán állni, valamibe kapaszkodva, mielőtt visszahuppanna a fenekére.

Végül, addig fogja fejleszteni az izmait, az egyensúlyát és a koordinációját, amíg képes nem lesz önállóan, támogatás nélkül is megállni.

Hogyan segíthetünk? Gondoskodjunk arról, hogy babánk minden nap szabadon mozoghasson a padlón. Korlátozzuk viszont az időt az ülő alkalmatosságokban, például a babaszékekben vagy a pihenőszékben. Adhatunk neki egy tologatós játékot is, és megfigyelhet más babákat, akik már tudnak állni.

A főbb életében. Ezekben a hónapokban sajátítja el a kulcsfontosságú készségeket és mozdulatokat, hogy később megtanulhassa az olyan összetettebb mozgásokat is, mint a séta, a futás, az ugrás, és minden más. Ösztönözzük és segítsük csemeténket, hogy minden nap egy kicsivel többre legyen, képes- észre sem fogjuk venni, és már sétálni és futni fog!állomások megtétele nagyon fontos egy csecsemő

Sütik elfogadása