Az első lépések megtételére utaló jelek

Második évének elején a legtöbb baba megteszi első saját lépését és hivatalosan is ”tipegővé” válik. Ez az önálló mobilitás egy teljesen új világot jelent a gyermek számára.

Azonban az az időszak, amely a baba „beindulását” megelőzi, talán még nem olyan mókás a szülők számára.

A rutin megváltozása

Mielőtt elkezdenének járni, a babák akár 4 óránként is felkelhetnek éjjelente. Próbáljuk meg ügyesen kezelni ezt a helyzetet és ne legyünk túl frusztráltak emiatt, hiszen mindent megér majd, ha elkezdenek önállóan mozogni.

Azon se lepődjünk meg, ha felsikít minden egyes alkalommal amikor távolodni kezdünk tőle. Ez azért van, mert már a saját talpán szeretne állni. Az egész felfordulás új célja megvalósítása miatt van, hiszen el szeretné érni az önállóságot.

Milyen típusú Tipegő lesz a mi babánk?

Rengeteget megtudhatunk gyermekünk személyiségéről az alapján, ahogyan a mozgáshoz viszonyul. Vajon megfontolt és elővigyázatos? Talán kicsit merész és meggondolatlan? Mindegy hogyan áll hozzá, ha egyszer beindult, nincs megállás!

Ekkor érkezik el az idő, hogy beszerezzünk egy pár cipőt is számára. Szüksége lesz egy pár egyszerű lábbelire, ha kint, vagy durvább felületű felszínen járkál. Ha a környezet lehetővé teszi, akkor mezítláb az igazi a totyogás!

Az újabb és újabb eredmények elérése hajtja majd pirkadattól alkonyatig, s nekünk is föl kell vennünk a ritmust! Figyeljük, hogyan próbál egy lejtőn feljutni, vagy hogyan reagál egy új felszínre. Újdonságként és izgalomként fog hatni a picire és ránk egyaránt.

Sütik elfogadása