A megjegyzés tevő 0 Tag Megjegyzések megtekintése
Ülve magasabb. A múlt hét nagy eseménye a testszorzet, illetve a fejszorzet megjelenése volt. Az erosödo izmoknak köszönhetoen ezen a héten kicsinye azon dolgozik, hogy felemelje fejét és nyakát a begörbített tartásból. Ez a kiegyenesedés teszi lehetové a felülést.
Akcióhos. A magzat karjait és lábait is gyakran mozgatja. Ezek a gyakorlatok már akár meg is izzaszthatnák ot, hiszen a verejtékmirigyek ekkorra kialakultak (természetesen a méh mindent a megfelelo homérsékleten tart). Valamikor a mostani idopont és a 20. hét között lehet, hogy megérzi az elso mozgást. Azonban akkor se aggódjon, ha még semmit nem érez. Kicsinye még mindig igen apró – kb. 11-12 cmhosszú, és kb. 80 grammsúlyú – ekkor a magzatvíz által biztosított védelem még megnehezíti mozgása érzékelését.
Fejjel lefelé
Ezek az ikrek egymáshoz képest fejjel lefelé helyezkednek el. Baloldalt az egyik hasa, jobboldalt a másik feje látható. Hártyák választják el oket, ezek fehér vonalként ábrázolódnak az ultrahang felvételen.
A mellékhatás. A legtöbb nogyógyász vagy szülészno azt javasolja, hogy várandóssága idején oldalt fekve aludjon. A közkeletu vélekedés szerint a hátonalvás növelheti a vena cava-ra gyakorolt nyomást. Ez az ér szállítja vissza a vért a szívbe. Emellett, ahogy egyre terjedelmesebb lesz, a hátonalvás erosítheti a hátfájást. Természetesen növekvo pocakja megnehezíti a hasonalvást, még ha szeretné is. Ezért érdemes hozzászoknia egy darabig az oldaltfekve történo alváshoz. Legelonyösebb, ha a bal oldalára fordul, mivel ez élénkíti a keringést, és segíthet minimálisra csökkenteni az ödéma (puffadás), visszér, illetve egyéb, a rossz keringés miatt jelentkezo panaszok esélyét. Sok no úgy találja, hogy a teljes testhosszúságú párna kényelmesebbé teszi az oldaltfekvést. Kipróbálhatja azt is, hogy a felso lábát keresztbe teszi az alsón, ez megtartja Önt az oldaltfekvo pozícióban.
Spóróljon a levegovel. Azon kapja magát, hogy fújtat, mint A három kismalac címu mesében szereplo farkas? A légszomj a várandósság újabb, teljesen normális kísérojelensége. A terhességi hormonok miatt a szokásosnál mélyebben veszi a levegot. Ez segít abban, hogy a baba sok oxigénhez jusson, Ön azonban kényelmetlenül érezheti magát. A várandósság késobbi idoszakában növekvo méhe tovább bonyolítja a helyzetet azzal, hogy nyomást gyakorol rekeszizmára, és csökkenti a helyet, ahová a tüdo tágulhat. A légszomj nem árt sem Önnek, sem babájának. Azonban ha aggódik emiatt, beszéljen orvosával vagy szülésznojével.
Etess engem! Ahogy a terhesség korai szakaszában tapasztalható émelygés és kényelmetlenség érzés alábbhagy, esetleg úgy érzi, hogy étvágya visszatért-sot, még nagyobb mint korábban! Ez az az idoszak, amikor sok no beszámol arról, hogy úgy érzi, „a baba éhes.” Egyen eleget, de ne érezze úgy, hogy valóban „ketto helyett” kell ennie. Kattintson ide a táplálkozási útmutatóért, amely segít Önnek megállapítani, hogy mennyi elég.
A szakérto tanácsa. „A legújabb kutatások szerint ez az az idoszak – a 16. hét – amikor babája kezdi hallani a hangokat, és válaszol azokra” - mondja Dr. Suzanne Dixon. „Körülbelül két hónapon belül babája képes lesz válaszolni hangjára.” Tudjon meg többet Dr. Dixon-tól és Dr. Thornton-tól kicsinye hallásáról, kattintson ide.